Csúcskategóriás kagylómobilt készít a Samsung

samsung sm-w2018 kagylómobil
Két 4,2 hüvelykes és Full HD érintőkijelzőt kaphatott a Samsung SM-W2018
Vágólapra másolva!
Két nagyobbacska érintőkijelző kapnak a vásárlók.
Vágólapra másolva!

A mobilozásba még jóval az okostelefonos éra előtt belekezdők jó eséllyel használtak legalább egy kagylómobilt. Elég szuperek voltak, hiszen a felső részükbe került kijelzőnek köszönhetően elég nagy méretű nyomógombokat kaphattak, a klasszikus candybar kialakítású mobilokhoz képest sokkal gyorsabban és kényelmesebben lehetett SMS-t gépelni rajtuk. A kagylómobilok egy része másodlagos kijelzőt is kínált a fedlap tetején, így anélkül is meg lehetett nézni az időt, hogy szét kellett volna nyitni a telefont.

Két 4,2 hüvelykes és Full HD érintőkijelzőket kaphatott a Samsung SM-W2018 Forrás: MMDDJ_ / Twitter

A kagylómobiloknak manapság csak Ázsiában van felvevőpiacuk, valamilyen oknál fogva ott továbbra is elég kelendőek ahhoz, hogy egyes gyártók nagy néha piacra dobjanak egy-két modellt. A legérdekesebb kagylómobilok minden kétséget kizáróan a Samsung nevéhez fűződnek: a kínai piacra szánt SM-W termékcsaládjának tagjai abszolút csúcskategóriás okostelefonok, a formatervük adja az egyedi státuszszimbólum jellegüket.

Két 4,2 hüvelykes és Full HD érintőkijelzőket kaphatott a Samsung SM-W2018 Forrás: MMDDJ_ / Twitter

A jelenlegi információk alapján a gyártó akár napokon belül bejelentheti a legújabb modellt, az SM-W2018 pedig nem okoz majd csalódást. A pletykák alapján az érintőkijelzői 4,2 hüvelykesek és Full HD felbontásúak, a kamerái 5 és 12 megapixelesek, a meghajtásáról pedig a teljesítménybajnok Qualcomm Snapdragon 835 lapkakészlet gondoskodik. A források 6 gigabájtosnak mondják a rendszermemóriáját, a beépített 64 GB háttértára pedig bővíthető lehet.

Sejthetően nem lesz olcsó az androidos csúcsmobil, a Samsung állítólag 2000 dollár (olyan 529 ezer forint) feletti összegnek megfelelő jüanért dobálja majd az igazán különleges mobillal villantani kívánó tehetősek után.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!