Keményen megbünteti a NAV, ha erről elfelejt nyilatkozni

mobil telefon mobiltelefon kkv kisvállalkozás számítógép laptop
Architects meeting at computer in office.
Vágólapra másolva!
A multinacionális vállalatoknak évente országonkénti jelentést kell küldeniük a pénzügyi adataikról, a CbC-jelentéshez (Country-by-Country) idén bekerült a hazai jogrendszerbe is. Év évéig a tavalyi és a 2017-es üzleti évről kell nyilatkozniuk az érintett magyar vállalkozásoknak.
Vágólapra másolva!

„A törvény értelmében a multinacionális nagyvállalatoknál a végső anyavállalat kötelezett elsődlegesen a jelentés benyújtására, vagyis

ami a 16CBC nyomtatvány kitöltésével tehető meg" – részletezte Békési Orsolya, a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST transzferár tanácsadási területének igazgatója közleményében. Hozzátette: amennyiben a magyar csoporttag a kijelölt anyavállalat szerepét tölti be vagy önállóan jelentésre kötelezett csoporttagnak minősül, szintén be kell nyújtani a megfelelő papírokat. A CbC adatszolgáltatási kötelezettségen kívül egy külön nyomtatványon azt is szükséges bejelenteni, hogy a magyar csoporttag milyen minőségben teljesíti az adatszolgáltatást.

Fontos határidő közeleg Forrás: Science Photo Library/CAIA IMAGE / SCIENCE PHOTO LIBRARY/Caia Image / Science Photo Libra

Az adatszolgáltatási kötelezettség minden olyan vállalatcsoportot érint, amelynek az adatszolgáltatás évét megelőző pénzügyi év összevont beszámolójában

a bevétel elérte a 750 millió eurós összeget.

„Az NGM-től kapott információk alapján idén év végéig összesen két bejelentést szükséges tennie az érintett társaságoknak: a 2016-os és a hamarosan végződő 2017-es üzleti évek vonatkozásában" – hangsúlyozta a Crowe FST szakértője. „Ebben az esetben különösen fontos, hogy amennyiben változnának a bejelentett adatok, azt 30 napon belül kell jelezni az adóhatóságnak, mivel

– figyelmeztetett Békési Orsolya. Hozzátette: mindenképpen érdemes tehát olyan szakemberekhez fordulni, akik kellő tapasztalattal rendelkeznek a transzferár dokumentáció helyes kezelésével kapcsolatban.

Az érintett vállalkozásoknak december 31-ig kell nyilatkozniuk.