Az elmúlt két évszázad legszárazabb éve volt az idei Olaszországban

Vágólapra másolva!
Az elmúlt 12 hónap volt a legcsapadékszegényebb esztendő több mint két évszázada Olaszországban, és - néhány másik évvel együtt - a negyedik legmelegebb a feljegyzések 1800-as kezdete óta - közölte az olasz Nemzeti Kutatási Tanács (CNR), az ország legjelentősebb, kutatásokkal foglalkozó közintézménye.
Vágólapra másolva!

A CNR hétfőn közzétett adatai szerint a 2016 decemberétől 2017 novemberéig tartó "meteorológiai évben" 30 százalékkal kevesebb csapadék hullott Olaszországban az 1971 és 2000 közötti évek átlagánál. Január, szeptember és november kivételével minden hónapban a sokéves átlagnál kevesebb csapadék hullott, a hónapok felében a hiány elérte az 50 százalékot is.

Az elmúlt 12 hónap átlaghőmérséklete 1,3 Celsius-fokkal haladta meg a 20. század utolsó három évtizedének átlagát, és ezzel 1800 óta - 2001-gyel, 2007-tel és 2016-tal "holtversenyben" - a negyedik legmelegebb esztendő volt 2003, 20014 és 2015 után.

Az abszolút hőmérsékleti rekordot 2015 tartja az átlagot 1,43 fokkal meghaladó középhőmérséklettel.

Az átlagosnál sokkal kevesebb csapadék súlyos aszálykárokat és vízellátási problémákat okozott Olaszországban.