A Föld légkörének alapvető jellemzői

A Naprendszer több bolygóját gázburok, légkör veszi körül. A bolygók légköreivel a légkörtan (meteorológia) tudománya foglalkozik. Legrészletesebben természetesen a Föld levegőburkát ismerjük.

A meteorológia görög eredetű szó, amelyet Arisztotelész (ie. 384-322) alkotott meg. Eredeti jelentése: az ég és a föld között lejátszódó jelenségek tudománya. Arisztotelész ie. 340-ben összefoglaló, négykötetes könyvet írt Meteorológia címmel. Az ókorban e tudományhoz tartozott például a meteorok megfigyelése is. A mai meteorológia a földi légkör fizikai folyamataival foglalkozik, de vizsgálódása már más bolygók atmoszférájára is kiterjed.

Az éghajlattan (klimatológia) szoros kapcsolatban áll a meteorológiával, a két tudomány elkülönítését az éghajlattan célkitűzései indokolják. Amíg a meteorológia a légkört mintegy "önmagában" vizsgálja, addig az éghajlattan feladata annak felderítése, miképpen hatnak a légkörben lejátszódó folyamatok a földrajzi burokra.

A földrajzi burokban lejátszódó események nagy része kapcsolatban áll az időjárási folyamatokkal illetve az éghajlattal. A legismertebb ilyen összefüggés a földfelszínre jutó napsugárzás mennyisége és a földrajzi övezetesség között áll fenn. Az éghajlatot döntően a napsugarak hajlásszöge határozza meg. Ezt már az ókori görögök is megfigyelték, ez a magyarázata a klimatológia elnevezésnek, amely szintén Arisztotelésztől származik (klinein = hajlani). Az időjárási folyamatoknak nagy szerepe van a felszín formálódásában is, gondoljunk csak a mállásra, a csapadék és a szél pusztító munkájára.

A földrajztudomány eredményes műveléséhez az éghajlattani ismeretek nélkülözhetetlenek. Az éghajlattan a földrajz egyik legfontosabb segédtudománya, de egyben része is, mert az éghajlatkutatás soha nem szakadhat el a földrajzi környezettől.