A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elsősorban Coubertin érdemeinek elismeréseként 1900-ban Párizst bízta meg a második olimpia megrendezésével. A francia főváros azonban ebben az évben világkiállításra készült, olyanra, amilyen még nem volt a történelemben. A hivatalos francia körök az olimpiát csupán a kiállítás elhanyagolható részeként kezelték: a kiírásokból mellőzték az olimpia szót, és csupán nemzetközi versenyeket hirdettek. Őszintén szólva, a francia átlagpolgárt is inkább a világkiállítás és az erre az alkalomra épített Eiffel-torony foglalkoztatta.

Sajnos azokat is, akikre az olimpiai rendezést végül ráosztották. A francia fővárosba érkezett külföldi versenyzők teljesen magukra voltak hagyva, azt is maguknak kellett kideríteniük, hogy hol és mikor lesznek a versenyek. Az atlétikai pálya egy hepehupás játszótérre emlékeztetett, a 100 méteres síkfutás egyenesének szintje például 60 centit emelkedett. A bíráskodás a tornaversenyeket leszámítva kritikán aluli volt. Egyedül a versenyzőket nem lehetett elmarasztalni, akik a mostoha körülmények és a bántó érdektelenség ellenére remek teljesítményekkel rukkoltak ki, majdnem minden olimpiai rekord megdőlt. Egyetlen athéni bajnok sem tudta megvédeni címét.

A májustól szeptemberig tartó (!) párizsi olimpián 22 ország közül ismét az Egyesült Államok szerepelt a legjobban (19 arany, 13 ezüst, 11 bronz), a hétfős magyar csapat egy első, két második és három harmadik helyet szerzett. Bauer Rudolf 36,04 méterrel nyerte a diszkoszvetést, az úszó Halmay Zoltán két-két ezüstöt és bronzot gyűjtött be. Persze pozitív dolog is történt, hiszen ezen a viadalon tűnt fel minden idők egyik legnagyobb atlétája, az amerikai Ray Ewry.

A "Gumiember" három olimpián nyolc elsőséget szerzett helyből magasugrásban, távolugrásban és hármas-ugrásban, sőt még a nem hivatalos, 1906-os "olimpián" is begyűjtött két elsőséget. Ewry teljesítménye nemcsak a parádés kollekció miatt hihetetlen. Az amerikai fiú ugyanis évekig tolókocsiba kényszerült, s a gyermekbénulás akkori gyógyíthatatlan mivolta miatt egész életét így is tervezte. Azonban felépült súlyos betegségéből és olimpián sohasem (!) szenvedett vereséget.

Nagy káoszt okozott a maratoni futóverseny, amelyet Párizs utcáin rendeztek, s miután sok versenyző eltévedt (az amerikai Arthur Newton például úgy ért célba, hogy azt hitte, nyert...), a végső győzelmet a kiváló helyismerettel rendelkező francia Michel Théato szerezte meg.

Az atlétikai számokat amúgy is az amerikaiak uralták, a már említett Ewry mellett a pennsylvaniai egyetemen tanuló, egyébként egy szobában is élő Alvin Kraenzlein, Irving Baxter és John Tewksbury aratott. A négy atléta a 23 versenyszámban összesen 11 elsőséget, öt második és egy harmadik helyet szerzett. Az érmek színéről azért nem érdemes szót ejteni, mert az olimpián az első helyezettek ezüstérmet, a másodikak pedig bronzot kaptak!

Kraenzlein egyébként a mai napig az egyetlen olyan atléta, aki egy olimpián négy egyéni számban (távolugrás, valamint három gátfutószám - 60, 110, 200 m) is az első helyen tudott végezni. Párizsban már a nők is meghívást kaptak, szám szerint 11-en, az első bajnoki címet a brit Charlotte Cooper érdemelte ki, ő teniszben egyesben és vegyes párosban is a legjobb lett.

[origo]