női, egyéni
női csapat
férfi, egyéni
férfi csapat

Magáról az íjászatról mindenki tudhatja, az egyik legősibb "sportág", még akkor is, ha a paleolitikum vadászó népe nem is e célból használta az íjakat és nyilakat. A harcászatban való első használatáról Krisztus előtt 2340-ből, egy akkád-sumér csatából maradt fenn feljegyzés.

A 14. századtól az egyik legfontosabb fegyver, az 1337-tól 1453-ig tartó, Anglia és Franciaország között zajló százéves háború három legfontosabb csatáját (Crecy, Poitiers, Agincourt) is íjászaiknak köszönhetően nyerték meg az angolok.

1787-ben a walesi herceg patronálásával megalakult a királyi íjászatimádók társasága (Royal Toxopholite Society), amelyből 1844-ben megalakult a Nagy Nemzeti Íjász Szövetség, s ebben az évben már az első angol bajnokságot is megrendezték.

A sportág 1908-ban nyert felvételt az olimpiai műsorba: férfi és női egyéni mellett 50 méteres távon rendeztek viadalt. Kisebb megszakítást követően 1920-ban, Antwerpenben tért vissza, ekkor a belgák halomra is nyerték magukat, ugyanis a sportág történetében egyedülálló módon olyan versenyszámokat kreáltak, mint a "kismadár" és a "nagymadár" egyéni, illetve csapatviadala, de 50 méter mellett 28, valamint 33 méteres távon is bajnokot hirdettek mind egyéniben, mind csapatban.

A nagy összevisszaság vissza is vezette a sportág olimpiai jövőjét, az íjászat csak 1972-ben került vissza a programba, majd 1988-ban - koreai nyomásra - felkerült a műsorszámok közé a csapatverseny is. Nem véletlen: az azóta megszerezhető nyolc aranyérem közül hatot a távol-keletiek nyertek meg.

A sportág legjobbjai közé tartozik a kétszeres férfi egyéni bajnok amerikai, Darrel Pace (1976, 1984), illetve az a koreai Kim Szu Njung, akinek minden éremből van már egy-egy példánya az egyéni viadalokat illetően.

[origo]