Olimpiai chatsorozatunk első vendége 15 ével ezelőtt kajakozni szeretett volna, de tévedésből egy evezősklubban kötött ki. Elítéli a doppingot, kedvenc sportága a 200 női mell - komolyra fordítva a szót: szívesen snowboardozik, quadozik. Haller Ákos gőzerővel készül Athénra társával, Pető Tiborral, október óta folyamatosan edz, a végső siker érdekében még egyetemi tanulmányait is elhalasztotta. Mert vallja, mint minden versenyt, természetesen azt is meg akarja nyerni.
- Szia! Mindenkinek van kiskorában egy álma, hogy mi szeretne lenni. Te mire vágytál? (Timcsi789) - Nagyon tetszett a kukásautó hátulján le-fel ugráló kukások munkája, de később más álmaim lettek.
- Neked gyermekkorodban volt egy pillanat, ami elindított, vagy sportolónak szántak a szüleid? (Dime_) - Természetesen gyerekkoromban nem azt gondoltam, hogy profi sportoló leszek, inkább csak az évek alatt alakult így, ahogy jöttek az eredmények sorban, úgy vált egyre komolyabbá a sport az életemben.
- Mikor kezdtél el evezni? (gigi89) - 1989-ben véletlenül kerültem evezős klubba, hiszen kajakozni szerettem volna, de télen összecseréltem a klubokat és csak tavasszal derült ki, hogy ez egy másik sportág, de örülök hogy így alakult.
- Milyen volt az első evezős versenyed? (egy_12_eves_lan) - 13 évesen indultam először versenyen, nagyon hátul végeztünk, kb. 200 méterrel lemaradva az utolsó előttitől. Abban az évben nem sikerült senkit sem megverni semmilyen versenyen - nem is gondoltam, hogy valaha összejön majd.
- Ákos, mi az eredeti végzettséged? Középiskolai? (Petruski_23) - Orvos vagyok, és éppen másoddiplomás képzésen veszek részt a közgazdaságtudományi egyetemen.
- Milyen orvos vagy? (juhej68) - Az ÁOK-n végeztem, nem léptem be a rezidens képzésbe, arra már nem volt időm, ezért kezdtem a közgázt.
Hallertől Bakanekig Itt aztán rálel az összes eddigi chatre, és hama-rosan új vendég érkezik!
Sportmúzeum
Interjúk Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt kiemelkedő magyar sportembereivel. Kerüljön Ön is közelebbi kapcsolatba az élő legendákkal!