Negyvennyolc óra telt el azóta, hogy olimpiai bajnokok lettünk, de akármi legyek, ha összesen öt óránál többet aludtam.

Hol is kezdjem? A dobogóról letekintve minden és mindenki piros-fehér-zöld volt az olimpiai uszoda nézőterén, s ez engem valahogy mindig elérzékenyít. Szóval, elhatároztam, nem fogok szakmázni, csak az érzéseimre hallgatok. Még a döntő videofelvételét sem tudtam megnézi, majd talán akkor, ha hazajövünk Szardíniáról és Nápolyból. De ne szaladjunk annyira előre az időben.

Tehát ott tartottunk, hogy átvettük az aranyérmeket, aztán visszamentünk, a faluba ünnepelni. Elhatároztuk, otthon maradunk, nem megyünk ki Athénba, inkább áthívtuk a többi magyart. Egybenyitottunk a második emeleten két lakosztályt, a vezetőink boszorkányos gyorsasággal kerítettek néhány rekesz sört, pezsgőt, még whisky is lett hirtelen, és tokaji aszúval kezdtem, majd - azt hiszem - pezsgőztem. Steinmetz Barna mp3-kollekciója jelentette a zenei aláfestést, szép lassan érkeztek a magyarok, a kézilabdás fiúk igazán kitettek magukért, volt is okuk az örömre, csodálatos a negyedik hely, amit elértek.

Jóformán le sem feküdtünk, máris indult hazafelé az aranygép. Megérkeztünk, találkozás Ancséval, a feleségemmel, meg persze Viktória lányommal, majd jött a feledhetetlen, mámoros fogadás a Papp László Sportaréna mellett.

Alig tudtam hazavergődni szadai otthonomba, azt hittem, ott lesz egy kis nyugalmam.
Hiú remény. Először is megkaptam életem legszebb meglepetését. Volt egy régi, romos borospince a kertben, már évek óta terveztem, hogy rendbe hozatom. Nos, erre már nem lesz alkalmam, mert Ancsa újjávarázsoltatta, ráadásul ácsoltatott egy csodálatos, hosszú asztalt és hozzá egy tucatnyi széket Hegedűs Peti asztalos barátunkkal.

Szóhoz sem tudtam jutni.

Még kevésbé, amikor lassan szivárogni kezdtek a vendégek. Egyesével, kettesével. Egy óra múlva már ötvenen voltak, és elkezdődött a buli, huszonnégy óra leforgása alatt a második.

Ági sógornőm kedvese hozott nekem majdnem egy hektónyi bort - bikavért, merlot-t, leánykát, miegymást -, tehát nem maradt üresen a borospince. Megint nem aludtam, de hát az alvásról is le lehet szokni egy idő után, Fülig Jimmynek is sikerült.

Ha majd véget érnek a Kiss-napok, szombaton elindulunk kocsival Olaszországba, a második hazánkba. Egy hetet szándékozunk Szardínián tölteni - ahol korábban már jártunk Ancsával -, aztán lemegyünk Nápolyba, öt napra. Egy kis nosztalgiaút korábbi sikereim színhelyére.

Időnként persze megcsípem magam, hogy nem álmodom-e. Szeptember 21-én leszek 27 éves, de már van két olimpiai aranyérmem, egy világbajnoki, két Eb-aranyam, Világkupám, Bajnokok Ligája - ebből is kettő -, mindenféle korosztályos világverseny aranya, egyedül KEK-et nem nyertem, igaz, nehéz is lett volna.

Abban a kupában ugyanis még sohasem indultam.

[origo]