A rali Ecclestone-ja a szakág fejlődését várja

Vágólapra másolva!
A rali-világbajnokság főnöke, jogtulajdonosa, David Richards a napokban kijelentette: a rali világszerte egyre látogatottabb, népszerűsége tíz éven belül elérheti a Forma-1-ét.
Vágólapra másolva!

"Minden lehetőségünk megvan, hogy ugyanazt az utat bejárjuk, mint amit a Forma-1 megtett" - mondta a rali-világbajnokság főnöke, David Richards, aki tavaly vette meg a szervezési, kereskedelmi és televíziós jogokat Bernie Ecclestone-tól. "A televíziós jogok megvásárlása fontos lépés volt. A rali ugyan meglehetősen nehezen közvetíthető, de már eddig is sokat tettünk, s a jövőben is várhatók változások e téren."

Az utóbbi időben a vb csapatainak kocsijaiba több kamerát is beszereltek, így gyakorlatilag minden megörökíthető. Azt tervezik, hogy lerövidítik a gyorsasági szakaszok és a versenyek hosszát, így könnyebb lehet a helyszínek bekamerázása. Richards optimizmusa ellenére azt mondja, nem valószínű, hogy a rali felülmúlja majd a Forma-1-et, de nem is ez a cél. "A Forma-1 szerintem viszonylag kevés változatosságot nyújt" - mondta Richards. "Ha nézed a versenyt, nem tudsz különbséget tenni Silverstone és Monza egyes kanyarjai között. A rali tizennégy versenyén mások a pályák és a körülmények. Ezt kell nekünk kihasználnunk."

Richards célja, hogy a rali-vb versenyeit elvigye Észak-Amerikába is. Európán kívül most Argentínában, Kenyában, Új-Zélandon és Ausztráliában rendeznek futamot. Az amerikai népszerűsítés érdekében Richards már tárgyalt a Fox tévétársasággal a jövő évi versenyek közvetítéséről, s ezek mintegy bevezetnék a ralit az Egyesült Államokban.

Faludi Gábor

Ajánlat: