Märtin az élen az argentin káoszban

Vágólapra másolva!
Az új Forddal brillírozó Markko Märtin vezet "kábé" két nap után a 23. Argentin ralin, a vb ötödik futamán, a korábbi éllovas Carlos Sainzot (Citroën) megbüntették, visszaesett a harmadik helyre. Feltámadt poraiból a világbajnok Grönholm, a Peugeot klasszisa már második, hátránya 20 szakaszt követően csak 15 másodperc.
Vágólapra másolva!

Egy, a csütörtök esti szuperspeciálokkal együtt másfél nap, 13 gyors után Sainz vezetett 22 mp-cel Märtin és 40-nel a pontversenyben élen álló Burns (Peugeot) előtt, nem volt már versenyben McRae (kiégett a Xsara), Loix és Pozzo (megadta magát a Hyundai, illetve a Skoda).

A szombati első szakaszt (23,02 km) aztán biztonsági okokból törölni kellett, majd a nézők miatt a 15. gyorson (9,61 km) többen megállapított eredménnyel zártak. Szóval nem változott semmi, viszont innentől kezdve emberes csúszással csordogáltak azesemények.

A 16. szakaszon (22,57 km) aztán Sainz bizonyította, hogy komolyan gondolja. Grönholm megkezdte a felzárkózást, kielőzte Loeböt (Citroën) az ötödik helyért. Solberg (Subaru) meg Duvalt (Ford) a hetedikért.

A 17. gyorsot (19,19 km) már Grönholm nyerte Märtin és Loeb előtt, Sainz kapott szépen. Grönholm már negyedik a csapattárs Rovanperä is letudva. A 18-ason (14,81 km) megint Grönholm, de csak tizedekkel gyorsabban Sainznál és Loebnél, a konszertesó két állva maradt kiválóságánál. Rovanperä már csak hatodik, Loeb maga mögé utasította.

19-es gyors (9,5 km): Sainz az első "centikkel" Grönholm, Burns és Loeb előtt. De. Sainz, azaz inkább Marti navigátor hülye hibát vétett - nagyon siettek, korán értek rossz helyre, egy perc bünti, vissza negyediknek. Märtin, Burns és Grönholm mögé.

20-as (23,02 km): Grönholm oktat, mindenki jól a porba döngölve, hátránya már csak 15 mp, és második. Sainz sem adja föl, már harmadik, Burns le negyediknek. És Sainz egyke citroënes maradt: Loeb leesett, kipottyant, nagy kár érte.

Közben meg kezdett szépen setétedni, a szervezők úgy döntöttek, a napi hátralévő három gyorsot majd vasárnap teljesíti a mezőny. Így hát Märtin jó eséllyel tör élete első futamgyőzelmére, persze nem lesz könnyű dolga, az első négy (még Grönholm, Sainz és Burns) fél percen belül, félelmetes.

Lejjebb Rovanperä, Solberg és Duval és Schwarz még pontszerző helyen, lesipuskázik, vár még valakinek a kiesésére Auriol és Gardemeister. Azaz a Subarunak ez a verseny sem hozza el a nagy áttörést, Mäkinen ugye a pénteki váltóhiba miatt összeszedett rengeteg sok hátránya okán csak vegetál, a 13. helyen megyeget becsületből, majd' negyedórával lemaradva.

Duvaltól bravúr lenne a pont, az új Fordtól pláne, ha minden egysége célba ér (Hirvonen, még a 2002-es modellel a 23. pozíció büszke birtokosa). Schwarz mutogatja a Hyundait, reklám, s talán pont, a skodások újfent arról győzködik a ralivilágot, ha valami, hát az Octavia elnyűhetetlen.

Folytatás és befejezés talán nyugodtan, rendben és békében 2+3 szakasszal, jó 100 km gyorsaságival, hajrá.