Talmácsi 19. lett a Spanyol Nagydíjon

Vágólapra másolva!
Nem hozott szerencsét Talmácsi Gábornak a 13-as rajthely a Spanyol Nagydíjon, legjobb motorosunk problémáktól hátráltatva csak a 19. helyen futott be Jerezben. 125 köbcentiben az olasz Cecchinello, 250-ben a spanyol Elias, míg MotoGP-ben az olasz Rossi nyert.
Vágólapra másolva!

Talmácsi a rajtot szokásához híven jól kapta el, sikerült előrelépnie néhány helyet. Egy ideig csapattársa, Steve Jenkner mögött haladt, majd körről körre maradt le, s végül a 19. helyen zárta a 23 körös futamot. Talma elmondta, kicsit sem elégedett, és nem boldog annak ellenére sem, hogy beért a célba. "A motorblokk nagyon gyenge volt, a kanyarokban egész egyszerűen 'megtorpant' a gép, így folyamatosan szakadtam le az előttem haladóktól" - nyilatkozta Talmácsi. "A motor és a futómű beállításával nem voltak problémák, de hogy mitől nem ment a motorom, azt egyelőre nem tudjuk."

Lénárt Péter számára nagyon gyorsan befejeződött a jerezi futam, már az első kör végén kiállni kényszerült. Motorjának váltója mondta fel a szolgálatot, az egyik kanyarban betette harmadik fokozatba, s onnan már nem is sikerült kivennie. A boxba érve nagyon látszódtak Lénárton a csalódottság jelei, hiszen könnyeivel küszködve gurult be a depóba.
A harmadik magyar, Tóth Imre 26. lett, a győzelmet az olasz Cecchinello szerezte meg a világbajnoki pontversenyben élre álló német Jenkner előtt. Cecchinello összetettben a harmadik, második a most negyedik spanyol Pedrosa.
A negyedlitereseknél idén először nem az újonc, San Marinó-i Poggiali nyert, hanem a helyi menő Elias, egyébiránt ugyanúgy Apriliával, mint a legkisebbeknél Cecchinello. Ezüstös az olasz Rolfo, bronzérmes a francia De Puniet lett, összetettben Poggiali, Rolfo, De Puniet a sorrend, Elias ötödik.
MotoGP-ben az olasz Rossi rendet rakott, háromból kettőnél tart a címvédő. Második honfitársa, a szintén hondás Biaggi, harmadik az ausztrál Bayliss lett - valami siker a Ducatinak, ha már az olasz Capirossi kiesett. Feladta még a dél-afrikai győztes spanyol Gibernau is. Összetettben Rossi, Biaggi, Bayliss a vezető trió.