Vágólapra másolva!
Michael Schumachernek nem volt ellenfele a Forma-1-es világbajnokság 17. futamán, a Japán Nagydíjon, a hétszeres világbajnok tükörsima versenyen gyűjtötte be pályafutása 83. trófeáját. A második helyen öccse, Ralf Schumacher, a harmadikon Jenson Button végzett, Jacques Villeneuve ezúttal sem szerzett pontot. Baumgartner Zsolt a 46. körben kicsúszott.

A Ma-on névre keresztelt tájfun jóvoltából olyan történt a Japán Nagydíjon, amire a Forma-1 több mint ötvenéves történetében eddig nem volt példa: egy napon rendezték az időmérő edzést és a versenyt. A kvalifikációról bővebben itt olvashatnak, erről most csak annyit, hogy Michael Schumacher nem éppen a legigazságosabb körülmények közepette szerezte meg a pole pozíciót. Persze, arról nem a hétszeres világbajnok tehet, hogy míg a tréning elején nedves volt a pálya, addig az ő gyors köre alatt a nap is kisütött.

Továbbá azt sem lehet elvitatni tőle, hogy pályafutása 63. edzéselsőségével kettőre megközelítette a csúcstartó Ayrton Sennát, mi több, a legendás brazil egy másik rekordját be is állította. A mai naptól Schumacher is elmondhatja magáról, nyolcszor lett edzéskirály egy adott pályán, Sennának ez tízből sikerült Imolában (ott, ahol később halálos balesetet szenvedett...), a kerpeninek tizenháromból Japánban.

Az idei szezon egyeduralkodója mellől öccse, a balesete után újra csúcsformában versenyző Ralf indulhatott, idén először volt arra példa, hogy a testvérpár kibérelte az első rajtsort.

Maga a verseny nem sok izgalmat tartogatott a világbajnok számára, a rajttól a célig dominált, egyetlen pillanatig sem volt veszélyben (idei tizenharmadik) első helye: megint úgy nyert, ahogy akart. Szerencsére a hátsóbb traktusokban akadt néhány előzés és parázs csata, így attól nem kellett tartani, hogy unalomba fullad a viadal. Különösen érdekesnek ígérkezett, hogy a két kerékcserével kalkuláló Jenson Button végül meg tudja-e előzni a hárommal számoló ifjabbik Schumachert, no meg, hogy Szato Takuma mire megy hazai közönség előtt.

A BAR-nak annak dacára sincs oka a panaszra, hogy Button végül nem tudta beelőzni a williamsest, a századik versenyét egy harmadik és negyedik hellyel ünnepelte a csapat. A hazai nézők nagy bánatára Szatónak jutott a rosszabb pozíció, mivel azonban Jacques Villeneuve ismét nem szerzett pontot s Fernando Alonsónak is csak egy ötödik helyre futotta, gyakorlatilag eldőlt, hogy a konstruktőri világbajnokságot a brackleyiek zárják a Ferrari mögött. Szinte elképzelhetetlen, hogy a Renault ledolgozza 16 pontos hátrányát, ehhez valóságos csodának kellene történnie Interlagosban.

A Japán Nagydíj érdekessége volt még, hogy Barrichello és Coulthard valahol összeakadt, igaz, erről a japán tévések lemaradtak, így nehéz feladat előtt áll a versenybíróság, amelynek szándékában áll kivizsgálni az esetet. A Ferrari brazilja most esett ki először idén. A mindkét időmérő edzést mért kör nélkül záró Baumgartner Zsoltnak a versenyen sem ment, a Minardi magyar pilótája a 46. körben kiesett, nem sikerült kitűnnie az utolsó versenyét futó Olivier Panisnak sem: a francia 14. lett.