Az alternatív energiával meghajtott autók egyre nagyobb népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy idén a Toyota Prius nyerte az Év Autója címet. A rangos díj több mint négy évtizedes történetében először nyert hibridautó, amely olyan ellenfelek elöl szerezte meg a trófeát, mint az 1-es BMW, a Citroën C4, az új Ford Focus, vagy az Opel Astra.

Tovább>>>
A második generációs Toyota Prius fölényes győzelmet aratott a 2005-ös Év Autója választáson, ugyanis az 58 tagú nemzetközi zsűriből 37-en szavaztak a hibridautó elsőségére. A második helyre a Citroën vadonatúj C4-ese futott be, míg a harmadik helyezést a Ford ugyancsak második generációs Focusa nyerte.
A szakma legrangosabb díjáról 58 szakújságíró dönt a világ minden tájáról. A zsűri tagjai október második felében szűkítették 7 autóra a 32 modellből álló listát. A versenyben maradt autóknak maximum 10 pontot adhatott egy-egy zsűritag, ám minden egyes döntést írásban meg kellett indokolni. Fontos tudni, hogy zsűritagok fejenként 25 pontot oszthatnak szét, és nem kötelező mind a hét döntőbe jutott autótnak pontot adni. A verseny részben szubjektív véleményeken alapul, hiszen kategóriák nincsenek, a "döntnököknek" azonban figyelembe kell venniük az autók ár/érték arányát, az újdonság erejét, s nem utolsó szempont a forma és kényelem sem. Csak olyan autó vehet(ett) részt a szavazáson, amelyet a szavazás pillanatában legalább öt európai országban árusítottak már, és minimum évi 5000 példányban gyártanak.
A Priust négy évvel ezelőtt is jelölték az Év Autója címre, ám akkor "csak" a harmadik helyet szerezte meg. A mostani győzelemhez nagyban hozzájárult, hogy a hibridautó második generációja már jóval kiforrottabb konstrukció, nagyobb és sportosabb mint az elődje, ráadásul kedvezőbb az ár-érték aránya is. A Prius érdekessége, hogy meghajtásáról egy "hagyományos" benzines erőforrás és egy nagy teljesítményű elektromos motor kombinációja gondoskodik. A hibridautó egyébként piaci siker a Toyota számára, ugyanis jelen pillanatban sem tudnak annyi Priust gyártani, amennyivel ki tudnák elégíteni a keresletet. A modell nem utolsó sorban azért lett felkapott - elsősorban az Egyesült Államokban -, mert sok sztár választott magának ilyen környezetbarát autót. A környezettudatos autókázás egyébként nem olcsó mulatság, a Prius legolcsóbb változata közel 7 millió forintba kerül Magyarországon.
A 2005-ös Év Autója verseny a következő ponteredménnyel zárult:
1. Toyota Prius II, 406
2. Citroën C4, 267
3. Ford Focus II, 228
4. Opel Astra H, 180
5. Renault Modus, 151
6. Peugeot 407, 135
7. BMW 1-es sorozat, 83
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.