A VW Touareg lett az Év 4x4-ese

Vágólapra másolva!
A Volkswagen Touareg nyerte az "Év 4x4 autója" díjat 2004-ben. A német Volkswagen autógyár várhatóan megállapodást ír alá autógyár építéséről Oroszországban.
Vágólapra másolva!

Az Off Road magazin olvasóinak 39,9 százaléka voksolt a Touaregre, amely így olyan versenytársakat előzött meg a luxus-SUV kategóriában, mint a Porsche Cayenne vagy a Volvo XC90. Az elismerés odaítélésével a német modell immár kéttucatnyi nemzetközi díj birtokosa.

A Volkswagen 2005-ben is indít Touaregeket a Dakar-ralin, főként a hagyományos modellek szervizautóiként. Emellett rajthoz áll azonban négy versenymodell is, amelyeket a német Jutta Kleinschmidt, a finn Juha Kankkunen, a francia Bruno Saby és az amerikai Robby Gordon vezetnek majd. A várakozások szerint mind a négy autó eléri a célt.

A német Volkswagen autógyár várhatóan megállapodást ír alá autógyár építéséről Oroszországban. A szerződést Vlagyimir Putyin orosz államfő németországi látogatása közben írják alá - idézte Andrej Saronov gazdasági minisztert a Vedomosztyi című orosz gazdasági lap kedden. A Volkswagentől 30 millió eurós beruházást várnak a Moszkva közelébe tervezett gyárba, ahol kezdetben, a jövő év végétől, napi negyven autót fognak összeszerelni importált részegységekből, mégpedig VW Borát, Skoda Octaviát, majd 2007-től VW Polót. A gyárnak 2007-re hegesztő és fényező részlege is lesz, és a kapacitása napi kétszázra nő.

A VW leleplezte az új Passatot/auto/ujdonsag/20041214avw.htmlLehullt a lepel az új VW Boráról/auto/ujdonsag/20041119lehullt.html