A III. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra mezőnye Budapestről indult és bejárta Dél-Magyarországot. Idén is a tavalyi győztes, az Ilkovits-Marosi páros vitte el a legjobbnak járó, különleges, Noémi de Rotschildot megformáló trófeát, amely külön erre a versenyre készült. Az ünnepélyes keretek között megtartott szombat esti gálavacsora emelkedett hangulatban telt, hiszen az egyes etapok győztesei is díjazásban részesültek.
Szebbnél-szebb tájakon haladt keresztül a III. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, amelyet május 27-29. között rendeztek meg 65 kiváló állapotban lévő oldtimer Mercedes részvételével.
A számtalan meseszép oldtimer között idén felbukkant két igazi különlegesség, egy 1921-ben és egy 1922-ben gyártott, fakerekű Mercedes modell, amelyek tulajdonosai korhű ruhákban teljesítették a hőségben a feladatokat.
A Túra idén Szegedet és környékét járta be, a kecskeméti, a lajosmizsei, a hódmezővásárhelyi, a szentesi és a csongrádi lakók nagy örömére.
Az egyes állomásokon több száz ember várta az autók felbukkanását és az izgalmas versenyt, miközben szorgalmasan kattogtatták fényképezőgépeiket.
A versenyzők a rajtnál átadott itinerek és menetlevelek alapján tájékozódhattak az útvonalról és könnyen megtalálták a kijelölt etapokat. Az átlagtartó és megbízhatósági versenyen a századmásodperces etapokon elért eredmények döntöttek a végső sorrendről.
A III. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra győztese idén is az Ilkovits Ádám Marosi György páros lett, akik a 16 etap során a legjobb teljesítményt nyújtották 1969-es 280 SL típusú autójukkal.
A második helyet a Szegvári Viktor - Kassai Ervin páros szerezte meg a Veégh Attila - Gáspár Béla duó előtt.
Az első három helyezett, valamint a 16 etap győztesei egy-egy egyedi, külön erre az alkalomra készített kupát vehettek át Hesz Tamástól, az MB-AUTO Magyarország Kft. személygépkocsi értékesítési vezetőjétől, illetve dr. Berniczei-Roykó Ádámtól, a Mercedes-Benz Classics Magyarország Egyesület elnökétől. A kupákat és a 80 centiméteres vándorkupát Noémi de Rotschildról formázták meg.
A versenyen olyan hírességek is részt vettek, mint Ulmann Mónika, Csiszár Jenő, aki társával az előkelő hatodik helyet szerezte meg, és Miklósa Erika operaénekesnő, aki kimagasló teljesítménnyel egy etapgyőzelemmel is büszkélkedhet.
[origo]
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?