Éljen a kéthétvégés rendszer! - Automobil 2005

Vágólapra másolva!
Volt egyszer egy kis magyar autószalon, azaz a 18. Nemzetközi Járműipari Szakkiállítás, az Automobil 2005 - először nem csak párnapos, sokadszor nem teljes. Összegezzük, mit láttunk vagy száztízezren a vásárvárosban, megmutatjuk rengeteg sok fotón, videókon is, miről maradtak le, akik lemaradtak.
Vágólapra másolva!

sok kép - még több kép + DuEn-fotók

Megvolt az év, illetve hát az előző és a következő szalon közti legnagyobb honi autós esemény, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban október 22. és 30. között megrendezett 18. Nemzetközi Járműipari Szakkiállítás, másképp az Automobil 2005, még egyszerűbben a Budapesti Autószalon. Jó volt, hasznos volt, magyaros volt. Miért? Mert sokan távolmaradtak, egyes márkák importőrei úgy gondolták (először vagy sokadszor), nekik nem életcéljuk mostan megmutogatni, mijük is van. Viszont mások meg azt gondolták (először vagy sokadszor), hogy visszatérnek, és igenis ország-világ elé tárják, amit csak bírnak, és megpróbálják jól eladni a portékájukat.

Nos, az okokról később, addig soroljuk a sorolandókat, idézzük a közleményt, tehát: több mint 110 ezer látogatót fogadott az Automobil 2005. Nem csak az újszerű - kilencnapos - nyitva tartásnak volt köszönhető a rendkívüli érdeklődés, sokak szerint ez volt eddig a legszebb szalon Budapesten. A nyolc ország 215 kiállítója egymást múlta felül bemutatói szépségében és ötletességében, 31 ezer négyzetméteren. Nem egy standot pontosan úgy építettek meg, ahogy Frankfurtban, így a látogatókat az a jóleső érzés tölthette el, hogy mi sem vagyunk elmaradva az autóbemutatók élvonalától. Megfigyelhető volt, hogy a nézőközönség érdeklődése főként a két szélső kategória környékén volt a legélénkebb. Sokan vették szemügyre a "megszerezhető" árkategóriájú kisebb autókat, és persze az álomkocsik, a sport- és a tanulmányautók is nagyszámú csodálót vonzottak. Az immár hagyományos díjak odaítélésére is sor került. A médiasztárokkal "megerősített" zsűri a Volvo C70-et találta a legszebb autónak, az Opel bemutatóját a legszebb standnak, és Rojik Nikolettet (Peugeot) a legszebb hostessnek.

No, erről ennyit, illetve még azt, hogy az Automobil kiállítások sorozatában a következő egy esztendő múlva, főként a garázsipar újdonságaival jelentkezik. Arra nyilván nem fogunk tömegével kitódulni, az inkább a szakmáé, a háttériparé. Ez pedig nem pusztán a közönségé, a csodálóké, de a vásárlóké volt - vélekedett Győző Gábor. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke szerint a szalon feltétlen sikeresnek ítélhető, és elsősorban üzleti szempontból. A 110 ezres látogatottság a minimum követelményeknek eleget tett, az egyesület 120-125 ezer látogatót remélt. A kéthétvégés lebonyolítás bejött, hiszen több idő jutott a kiállított autók tanulmányozására, meg az értékesítőknek is a látogatókkal való foglalkozásra.

Forrás: DuenForrás: Duen

Az MGE a szalonon tapasztaltak alapján a novemberi-decemberi értékesítések erősödését várja. Állítólag több olyan kiállító volt, akik bemutatott autót adtak el, és általában kérdőívet, információs lapot töltettek ki a látogatókkal - ez persze nem jelent biztos vevőket, de érdeklődőket mindenképp. Győző Gábor szerint a kiállításon már nem elsősorban a prospektus-gyűjtés volt a cél (persze voltak, lesznek is ilyenek, nekik is szól), alapvetően azok látogattak ki, akik újautó-vásárláson gondolkoznak...

A prémium márkák távolmaradása természetesen nem tett jót, ahogy az kiderült, az érdeklődők nem is annyira a Volkswagen, a Skoda vagy a Seat, hanem a Porsche-csoportnál maradva az Audit, no meg persze a BMW-t és a Mercedest (is) hiányolták, joggal. "Reméljük, hogy két év múlva több új kiállítóhelyünk lesz, és vissza fognak térni - a 6-7 ezer négyzetméteres, új, oszlopmentes pavilon biztosan jó lesz. Idén mindenki az A-ban akart kiállítani, s ezért nem jutott be pl. a BMW vagy a Mercedes" - nyilatkozta megkeresésünkre Győző Gábor, aki még hozzátette, hogy általános vélemény szerint a Hungexpo szervezettségben, kiszolgálásban sokat javult, mindenki nagy elégedettségére.

És ha már a rendezőnél tartunk, folytassuk is vele, jelesül a kiállítás ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre. Kele Andrástól megtudtuk, a visszajelzések alapján várható, hogy a jövőben is ilyen, kéthétvégés autószalonnal számolhatunk - mindenki örült az új lebonyolítási rendszernek, a kilenc napnak. Konkrét látogatói véleményekkel később lesznek gazdagabbak. Hogy máskor is lesznek motorok az autók között? Nem tervezik, de most sem volt tervben, csak néhány márka képviselője úgy gondolta, ezzel a lehetőséggel is él. A kétkerekűek legfontosabb eseménye persze továbbra is a motorkiállítás.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Az ügyvezető igazgató még elmondta, hogy a kísérő programok közül igen népszerűnek bizonyult a tuning- és a modellkiállítás. A távolmaradókkal, a korábban az [origo]-n is megjelent információkkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy például a BMW esetében a Hungexpo "helyzetbe sem jutott" - alapvető cél, hogy lehetőség szerint mindenki megjelenjen. A szalon értékét jól jellemzi, hogy mások visszatértek - így Kele András.

Ami biztos, hogy a Porsche Hungaria, a BMW és a Mini hazai képviselete, az Emil Frey Magyarország, a DaimlerChrysler és az SPQR is nagyon hiányzott, hogy teljes legyen a kép, satöbbi. Látszott bezzeg, hogy a visszatérő Suzuki vagy Dacia akkora népszerűségnek örvend, hogy. Egyébként a távolmaradók mindenféle egyéb utakon-módokon igyekeztek a kiállítás ideje alatt is nem lemaradni, sőt volt, aki szórólap-formában azért mégiscsak kint volt a Hungexpón, értik.

Forrás: [origo]

No, ez volt, ilyen volt az Automobil 2005. Ha arra kíváncsi, hogy mit mondott még a megnyitón Kovács László biztos úr a regisztrációs adóval kapcsolatban, itt megtudja. A rengeteg sok fotó megnézése után pedig a következő oldalon egy rakat videót is talál, picit nem csak áll, de mozog is a kép, jól meg lehet figyelgetni az újdonságokat. Amelyekből, ha világpremier nem is volt, néhányat azért nyilván bárki begurítana a garázsába, vagy éppen tervezi is, hogy most aztán végre lecseréli a 105S-t, valami jó fajtára, hajrá.