Vörös szőnyeg, sztárokból álló vendégsereg, Oscar-díjas konferanszié - a Cadillac ilyen körülmények között tartotta legújabb luxucirkálójának bemutatóját Los Angelesben.
A GM-konszern legszebben csillogó márkaneve a Cadillac, amely hosszú fennállása alatt számos presztízsautóval örvendeztette meg Amerikát, és mostanában minket is. A gyár legújabb modelljét november 9-én mutatták be Beverly Hills egyik exkluzív szegletében, a helynek és az eseménynek megfelelő óriási felhajtás közepette. Az est házigazdájának magát Adrien Brodyt sikerült megvennie az autógyárnak, ami számunkra azért lehet érdekes, mert az Oscar-díjas színész szegről-végről magyar származású.
Fórum: Kinek milyen gépkocsi tetszik a legjobban?
Az est főszereplője - a számtalan sztárvendég ellenére - azonban a legújabb Caddillac Escalade volt, amely valószínűleg több videoklipben és filmben bukkant föl eddig, mint a meghívott színészsereg együttvéve. A befutott raperek első számú vágyálma vadonatúj külsőt és belteret kapott, amit a GM háza táján található összes extrával teletömtek. A motorháztető alatt egy 6,2 literes teljesen alumíniumból készített V8-ast találni kemény 403 lóerővel, ami vélhetően elég lesz a luxusmonstrum mozgatásához. Akit további részletek is érdekelnek a szépen kifényesített behemóttal kapcsolatban, az legjobban teszi, ha felkeresi az új Escalade weboldalát itt. Az Escalade európai forgalmazása 2006 harmadik negyedévben veszi kezdetét, pontos árat azonban még nem tudott megadni az importőr.
[origo]
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?