Lassítanák az autósokat a környezetvédelemért

Vágólapra másolva!
Egy készülő brit környezetvédelmi tervezet alapján 110 km/órában korlátoznák a megengedett sebességet az autópályákon.
Vágólapra másolva!

A The Guardian című brit lap állítása szerint olyan, egyelőre titkos iratokhoz jutottak, amelyekben a brit környezetvédelmi minisztérium (DEFRA) az autópályákon a legnagyobb megengedett sebesség 110 km/órára való korlátozását javasolja.

Ezzel az intézkedéssel a széndioxid-kibocsátás csökkentését céloznák meg, törekvésük szerint 2010-ig 20 %-kal mérsékelve a teljes emissziót. A sebességkorlátozás bevezetése évente mintegy 890 ezer tonnával faragná le a levegőbe jutó széndioxid mennyiségét. Ez messze nem közelíti meg a jelenleg érvényes célkitűzést, vagyis a 11-14 millió tonnás csökkentést.

Nagy-Britanniában a levegőbe jutó széndioxid negyede a közúti közlekedés következtében keletkezik. A sebességkorlátozással kapcsolatos tanulmányt a minisztérium 2006 tavaszán hozza nyilvánosságra.

A Járműgyártók és Forgalmazók Szövetsége korábban tette közzé negyedik éves jelentését, amelyben továbbra is a károsanyag-kibocsátás mérséklését tartották a legfontosabb feladatnak. A jelentésben hangsúlyozták, hogy amellett, hogy az autóipar a legújabb fejlesztésekkel igyekszik megóvni a környezetet, a kormánynak és az autósoknak is tenniük kellene érte.

Gázolaj helyett tankoljunk étolajat?

A szövetség szerint az autósok nem feltétlenül a sebességkorlátozásban látják a megoldást, hiszen vagy használni kényszerülnek autójukat, vagy választhatnak alternatív közlekedési eszközt. A szövetség ugyanakkor bírálta a brit tömegközlekedést, szerintük olyan fejlesztésekre volna szükség, amelyek valódi alternatívát kínálnának a közlekedésben.