Egészségkárosító hatású a csúcsforgalom

Vágólapra másolva!
A britek ismét érdekes felmérést készítettek a forgalmi dugók, vezetőkre gyakorolt stresszes állapotot okozó hatásairól.
Vágólapra másolva!

A forgalmi dugók súlyos egészségkárosító hatásaira hívja fel a figyelmet egy brit felmérés. A megkérdezett 1700 autóvezető 29 százaléka nyilatkozott úgy, hogy stresszel összefüggő tüneteket figyeltek meg magukon, miközben a dugóban ácsorogtak, még akkor is, ha nem öt percnél nem kellett többet várakozniuk.

Minden ötödik megkérdezett úgy nyilatkozott, hogy ilyenkor megemelkedik a pulzusszámuk, 19 százalékuk pedig fejfájásról számolt be. Minden tizedik autósnak izzad a tenyere, 8 százalékuk pedig émelygésre, szédülésre és gyomorgörcsökre panaszkodott.

Ön mitől akad ki vezetés közben?

A felmérés arra figyelmeztet, hogy a dugók miatt fellépő stresszes állapot, illetve a tünetek csökkentik a koncentrációt, így közvetve balesethez vezethetnek, hosszú távon pedig akár súlyosan károsíthatják a vezetők fizikai és szellemi egészségét.

A közvélemény-kutatást végző pszichológus, David Moxton azt javasolja az autósoknak, ha ilyen tüneteket észlelnek magukon, próbáljanak pár nagy levegőt venni, és gondoljanak valami kellemes dologra.