Ezüst autó kell a világnak

Vágólapra másolva!
Egy egész világra kiterjedő felmérés szerint az autósok túlnyomó többsége az ezüst színt preferálja, ha járművéről van szó.
Vágólapra másolva!

A DuPont Automotive Systems által, az egész világra kiterjedő felmérés szerint az autósok nagy többsége az ezüst színt részesíti előnyben.

Ennek hátterében valószínűleg főleg esztétikai megfontolások állnak, a közlekedésbiztonsági szempontok csak ezután következnek.

Érdekesség, hogy nemzetenkénti jellegzetességeket is mutatott a felmérés eredménye. Így például a japánok imádják a fehér színt, a német autósok kerülik a bézst, a New Yorkban élők pedig a sárgától ódzkodnak. Ez utóbbi érthető is, hiszen ott a taxikat festik erre a színre.

Vezetünk, de hogyan is? > A világ legrondább autói

Amellett, hogy a színválasztásnak pszichológiai háttere is van, a már említett közlekedésbiztonsági okokból sem teljesen mindegy, hogy milyenre festik az autót.

Az élénk színek, mint például a sárga, mindenféle időjárási körülmények között jobban láthatóak, mint például a sötét, vagy a szürke árnyalatok.