Vágólapra másolva!
Egy közelmúltban készült tanulmány szerint a balesetmegelőző rendszerek rossz hatással lehetnek az autóvezetőkre.
Vágólapra másolva!

A Brunel Egyetem húsz hallgatója, Dr. Mark Young vezetésével érdekfeszítő tanulmányt készített a modern balesetmegelőző rendszerek vezetőkre gyakorolt hatásairól.

A tanulmány szerint az automatikus rendszerek növelik a baleset bekövetkezésének esélyét, ám ezt a felfedezést az autógyártók egyáltalán nem tartják elképzelhetőnek. A kutatók az egyik legújabb fejlesztést, az adaptív sávkövető és követési távolságot (be)tartó rendszert kezdték vizsgálni, amely nem csupán figyeli a járművek közötti távolságot, de szükség esetén be is avatkozik a kormányzásba.

Dr. Young, a tanulmány publikálója szerint a két biztonsági funkció együttes használata a vezetőre nem ró annyi feladatot, amely ébren tarthatná annak figyelmét, így amikor egy esetleges vészhelyzet során beavatkozásra volna szükség részéről is, képtelen a baleset elkerülésére. A gyártók egyébként éppen azért szentelnek kiemelt figyelmet ezeknek a biztonsági berendezéseknek, hogy a vezetőnek jóval kevésbé kelljen megosztania figyelmét, így később fáradjon el vezetés közben.

Az egyetemi kísérletek azonban éppen arra világítanak rá, hogy ezeknek a biztonsági berendezéseknek az utasok biztonságát kell szolgálnia, így az autó mozgásának figyelése mellett a vezető éberségét is ellenőrizni kellene.

Az új generációs autókban már megtalálható a két eszköz együtt, a Honda például az Accordban mutatta be a vezető szemmozgását figyelő, és ebből éberségére következtető rendszerét.