Vágólapra másolva!
Ha egy picit lejjebb megy és jobbra néz, láthatja, hogy új szavazást írtunk ki, mert kíváncsiak vagyunk. Válaszoljon, ha van kedve, egyébként meg gratulálunk, és még büszkék is vagyunk.
Vágólapra másolva!

Bár épp minden eddiginél keményebb hideghez van szerencsénk, mégis elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy friss szavazást írjunk ki. Tessék voksolni - mindenki okosabb lesz az eredmény alakulása láttán!

Még tájékozattabb és előrelátóbb, mint most, pedig újfent bebizonyosodott, hogy olvasóink nagyjából mindent tökéletesen tudnak. Nem is olyan rég nagy meglepetésünkre a többség a Renault Clio sikerét várta az Év Autója-választáson - nekik lett igazuk.

Ezúttal meg a józan ész győzött, ezt örömmel vettük és tudatjuk. Téli gumis szavazásunkban arról kérdeztük a tisztelt felhasználókat, lecserélték-e a nyári abroncsokat, hiszen csúszósak az utak, fokozott a balesetveszély.

És 19 ezer szavazat alapján íme a végeredmény: autóstársaink 78%-a bizony nagyon helyesen téli gumira váltott. Ebből szűk 8% a pótkereket is lecseréltette. Egy olvasónk szerint ez a válaszlehetőség fölösleges volt, hiszen ahogy neki is, biztosan sokaknak csak "mankójuk" van. Nos, az 1400-nál is több voks alapján úgy gondoljuk, erről is volt értelme tudakozódni.

Más, hogy 4% csak a hajtott kerekekre szerelt(etett) téli gumit, nyilván anyagi szempontokból. Erre kell következtetnünk azért is, mert közel 16% a "Nem, nincs pénzem" választ adta. A maradék 6% "Nem, minek?" szavazatát tudjuk be lázadásnak...

Köszönjük, hogy megosztották velünk és egymással álláspontjukat, és ha még javasolhatjuk, pillantsanak bele vezetéstechnikai rovatunkba! Hasznos, tanulságos lehet, vigyázzunk magunkra!