Biztonsági öv készült nőknek

Vágólapra másolva!
Egy brit autóipari fejlesztő cég nők számára különleges, mellkast kímélő biztonsági övet tervezett.
Vágólapra másolva!

Egy korábbi felmérés szerint a biztonsági öv nélkül autózó brit nők 93 százaléka azért nem köti be magát, mert kényelmetlennek találja az öv viselését.

A MIRA autóipari fejlesztő cég a Sheila's Wheels nevű, biztosítási társasággal karöltve olyan különleges, S-alakú biztonsági övet tervezett, amely a mellet kikerülve a szegycsonton támasztja meg a felsőtestet.

Közlekedési balesetek során egyébként a helytelenül elvezetett, vagy lazán hagyott biztonsági öv hasonlóan súlyos sérüléseket okozhat, mint az, ha az utasok nem használják az övet. A nők ebből a szempontból nagyobb kockázatnak vannak kitéve, hiszen a bekapcsolt biztonsági öv is komolyabb sérüléseket okozhat mellkasukon, mint a férfiakén.

Az S-alakú öv már készen van, a MIRA most a viselési komfortot és a kinézetet próbálja tökéletesíteni. A végleges, sorozatgyártásra kész modell elkészültéig a biztosítótársaság szóvivője arra hívja fel a figyelmet, hogy a biztonsági öv életet ment, ezért akkor is be kell kapcsolni, ha viselése kényelmetlen.