Vágólapra másolva!
Ahogy minden esztendőben, idén is kiosztották Genfben az Év kabriója-díjat: a nyertes az Alfa Brerából faragott nyitott tetejű, a Spider lett.
Vágólapra másolva!

A Fiat-csoport több mint tíz éve nyerte el először (és utoljára) a rangos kitüntetést, 1995-ben a Fiat Barchettát látta legszebbnek a zsűri, amely 12 európai ország szakújságíróiból áll össze. A hagyományosan Genfben kiosztott elismerés elnyeréséhez két feltételnek kell megfelelni, egyfelől a világpremiert Svájcban kell tartani, másfelől az autó ára nem haladhatja meg a 60 ezer svájci frankot (9,8 millió forint).




Új Alfa Romeo 159 SW és Spider Genfben/auto/ujdonsag/20060131azuj.html