Aki látta az 1968-ban készült Bullitt című filmet, az majdnem biztosan az autós üldözést fogja felidézni belőle. Figyeljük meg, a hajszában látott két kocsi közül melyiket emlegeti gyakrabban. Valószínűleg a Mustangot. Természetes, ha a babérokat a híres "vadló" aratja le, a filmben sincs ez másképp. Pedig kár volna legyinteni a másik izomautóra, hiszen az ínyencek is csettintenek, ha azt hallják: Dodge Charger...
A film egyik jelenetében a jófiút játszó Steve McQueen egy Ford Mustang 390 GT-vel kilenc percen át üldözi a nehézfiúk Dodge Charger 440 Magnum R/T-jét. A hajsza végeztével a fekete Charger kiég, ám korántsem ébreszti a nézőben a legyőzött ellenfél képét. A Charger pusztulása inkább méltóságteljes és végzetszerű. A Mustang is megemelhette előtte képzeletbeli kalapját.
Mindkét autó '68-as évjáratú musclecar-vadállat, egymásnak méltó ellenfelei. Az ilyesfajta autók közül mindig is a Mustang kapta a közönség legnagyobb figyelmét, hiszen kategóriát teremtett, és a kor legnépszerűbb járgányai közé tartozott. Eladási darabszáma az első két évben meghaladta az egymilliót, a Charger a maga tízezres nagyságrendű eladott példányszámával nem is álmodhatott ilyen sikerről. Ám még ha üzletileg nem is zavart sok vizet, az utcán alaposan odavert bármelyik ellenfélnek, így a Mustangnak is. A vevők ennek tudatában magabiztosan legyinthettek holmi eladási számokra.
Hogyan is köpött a Ford levesébe a Dodge? A gyár egészen 1966-ig várt azzal, hogy beszálljon a fastback izomautók versenyébe. A Mustang ekkor már két év óta tarolta a piacot. Ám '66-ban a Dodge egy olyan ászt dobott az asztalra, amilyenről a többiek csak álmodhattak. Az új Charger az elegáns limuzin, a Dodge Coronet platformját és luxusfelszereltségét kapta, emellett azonban sportautóhoz méltó alapmotorja 5.2 literes V8-as volt 230 lóerővel. A legtöbb vevő a 6276 ccm-es, 335 lóerős változatra szavazott.
Aztán a Charger színre lépett a musclecar-korszak leghíresebb erőforrásával, a 426 Hemivel. Ez volt az első az '50-es években megjelent Hemi-motorok közül, amelyet hétköznapi autósok az utakon hajthattak. A 426 Hemi hét litere 425 lóerőt teljesített ötezres fordulaton, csúcsnyomatéka 664 (!) Nm volt négyezernél. Ez a brutális erő negyven évvel ezelőtt 6,4 másodperc alatt 60 mérföldes sebességre gyorsította a Chargert. Ráadásul a teljesítményt akár 500 lóerőre is feltornászhatták.
A Charger 3.122 dolláros alapárára ezret tett az, aki Hemi-motorral rendelte az autót. Az első évben eladott 37.344 Chargerből 468 volt Hemi. Szemben az alapváltozat 50.000 mérföldes vagy 5 éves garanciájával a Hemihez csupán 12.000 mérföldre vagy 1 évre adtak jótállást, ráadásul ez is ugrott, ha a kocsit extrém terhelésnek tették ki, például drag-versenyeken indították.
|
Mi jelent a Hemi? A szó az angol hemisphere (félgömb) szóból ered, és a félgömb alakú égéstérre utal. A Chrysler mérnökei a II. világháborús fejlesztések égisze alatt új égéstérformán kísérleteztek, hogy csökkentsék a motorban a lerakódások keltette hatásfok-csökkenést. A tesztek során a legígéretesebb eredményeket a félgömb alakú égéstér produkálta. Ennek hatására kifejlesztettek egy V12-est a harckocsik és egy V16-ost a repülőgépek számára. Az első Hemit egy P-47 Thunderbolt motorterébe építették 1943-ban. A legnagyobb és legnehezebb együléses harci gépet 2300 lóerős csillagmotorja 706 km/órás sebességre gyorsította. A V16-os Hemi ugyanezen értékei: közel 3500 LE, 810 km/h! A Hemit később az autók számára fejlesztették tovább. Kitűntek előnyei: a csekély mértékű kopogás, a jobb volumetrikus és termikus hatásfok. 1950 őszén bemutatták a "Fire Power" névre keresztelt, 90 fokos hengerfejű V8-as Hemit, amely 5424 köbcentiből kb. 180 lóerőt hozott ki. Ezzel az erőforrással a Chrysler Saratoga Club Coupe 12 másodperc alatt gyorsult 60 mérföldes sebességre, megelőzve a vetélytárs Cadillac és Oldsmobile gépeit. Amerikában megkezdődött a nagy lóerőháború, amely húsz éven át tombolt... |
Tepsikóla - Chrysler 300C 5.7 V8 Hemi > Képek a detroiti újdonságokról
A Bullittban feltűnő Charger R/T (Road and Track) a Hemi-változathoz hasonlóan nem mindennapi darab. Motorja, a 440 Magnum 7.2 literből 375 lóerőt préselt ki 4600-as fordulaton, míg nyomatéka 651 Nm volt 3200-nál. Impozáns értékek. A Magnum, mely már '67-ben megjelent a kínálatban, olcsóbb volt, mint a Hemi, és 60 mérföldes tempóig gyorsítva tartotta is vele a lépést. Könnyebb volt az utcai harcokra tuningolni, ám a komoly versenyzésre a Hemi vált be. A filmben látható Charger R/T fekete fényezésén nem érvényesül a változat egyedi jele, a faron duplán körbefutó fekete "Bumblebee" (poszméh) csíkozás, ám elővillan a dupla kipufogó.
Az R/T megerősített felfüggesztéssel és nagyobbra méretezett fékekkel rendelkezett. A '68-ban bemutatott változat biztonsági felszereltségéhez tartoztak a könnyű műanyagból készített ablaktekerők, a beltér egy részét fedő energiaelnyelő hab-borítás és az oldalsó jelzőfények a kocsi elején és hátulján. Rendelhetők voltak elülső fejtámlák, puha anyaggal borított kormánykerék, öv a középső utasnak, és hátsóablak-jégtelenítő. A '68-as változathoz hatféle belső színt és tizenhétféle fényezést lehetett választani. Négyből három Charger (a filmbeli is) vinyl tetővel gördült le a szalagról. Az ebben az évben eladott 96.100 Chargerből majd' 18.000 R/T felszereltségű volt.
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?