A regisztrációs adó jogosságát megkérdőjelező magyar ügyet tárgyal csütörtökön az Európai Unió saját jogi testülete, az Európai Bíróság.

A kizárólag az uniós joggal vagy intézményekkel kapcsolatos beadványokban ítélkező bírósághoz az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságtól érkezett, amelynek két kérdése lényegében arra vonatkozik, hogy a magyarországi regisztrációs adó összhangban van-e a közösségi joggal.
Az alapügyben egy magyar magánszemély egy Volkswagen Passat típusú, használt gépkocsit hozott be Németországból Magyarországra, a rá kivetett adót nem is vitatta, azt megfizette. Később azonban a vámhatóság - módosítva korábbi határozatát - megemelte a már kivetett adó összegét, arra hivatkozva, hogy jogszabályváltozás miatt a gépjármű importőrének már eredetileg is nagyobb összegű adót kellett volna fizetnie.
A gépjármű importőre az ismételt adókivetés jogosságát vitatta, pert indított, de a regisztrációs adó közösségi jogba ütközését nem tette szóvá. Az ügyben eljáró perbíróság szerint viszont - figyelemmel az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatára - hivatalból ki kell kérni a közösségi bírói fórum véleményét, mert felmerült egy nemzeti jogszabály közösségi joggal való összhangjának kérdése.
A magyar bíróság szerint az importból származó használt autót sújtó regisztrációs adó összege - az alapügy keletkezésekor hatályos szabályozás szerint - nagyobb, mint az értékben vele megegyező belföldi használt autó úgynevezett maradványadó-tartalma - azaz a regisztrációs adóról szóló törvény a használt autók piacán közvetve a hazai és külföldi használt autók között különbséget tesz -, és ezzel a törvény túllépi a belső adók kivetésének körében az unió által lehetővé tett tagállami szabadság határait.
Az eltérés abból adódik, hogy a regisztrációs adó figyelmen kívül hagyja az adó összegének meghatározásánál a gépkocsi forgalmi értékét, nem tesz különbséget használt, valamint új autó között. Az új járművek után megfizetett regisztrációs adó elavulással számított maradványértéke így mindig jóval kisebb lesz, mint az import használt gépjárművek után fizetendő adó, hiszen míg az előbbi járművek elavulással csökkenő árának csökken az arányos adótartalma is, addig az importált használt autó mindig úgy adózik, mint az új gépjárművek.
Az adó összegének meghatározásakor tehát nem a gépjármű értéke, csak annak motortérfogata és környezetvédelmi besorolása bír jelentőséggel. A magyar bíróság szerint a kérdés az, hogy a regisztrációs adó preferálja-e a belföldi használt autók vásárlását, és azzal negatív diszkriminációt jelent-e a más EU-tagállamból beszerzett használt autók piacára, azaz az az uniós szerződésbe ütközik-e.
Az Európai Bizottság maga is javasolta a regisztrációs adó megszüntetését, pontosabban azt, hogy ez az adótípus 5-10 éves átmeneti időszakban fokozatosan beépüljön az éves üzemben tartási adóba. Kovács László adóügyi felelős a javaslat közel egy évvel ezelőtti bejelentésekor emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi rendszer gyakran jár együtt kettős adóztatással. A mai rend emellett jelenleg nagymértékben áttekinthetetlenné teszi a személygépkocsi-piacot: kilenc országban nincs ilyen adó, 16 EU-tagállamban van, miközben összege a szimbolikus 100 eurótól 16 ezer euróig terjed.
Ez lehet az Európai Bíróság első ügye, amelyben magyar beadványt érdemben bírálnak el. Két korábbi beadványt - az ingatlanközvetítői díjjal foglalkozó, úgynevezett szombathelyi ügyet és az iparűzési adóra vonatkozót - a luxemburgi székhelyű testület illetékességi körén kívülinek nyilvánított.
A közvetlen magyar érintettségű ügyek közül ugyanakkor - olasz bíróságok beadványa alapján - tavaly májusban érdemi ítéletet hozott a bíróság a Tokaji márkanév megvédéséről: úgy döntött, hogy jogszerűen tiltották meg olasz szőlősgazdáknak a Tocai név használatát.
(MTI)
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?