Ez az évtized is jól kezdődik: magyar ember az űrben! A mi Bercink repülése fontos lépés volt a magyar űrhegemónia felé való törekvés rögös útján, de ennél sokkal fontosabb, hogy nyert a "Lancsadelta".

Szóval, a varázslatos nyolcvanas évek, annak is az első fele, érdekes dolgokat tartogat számunkra. Mindjárt itt van ugye, az űrrepülés, aztán egy olimpia Moszkvában, ami inkább sikeredett politikai hacacárénak. Vagyis onnan a világ egyik fele, majd a négy évvel későbbi Los Angeles-i játékokról a másik fele hiányzott (köztük mi, magyarok is, hiába, nem csak az űrbe kellett követni a szovjeteket). Ebben a fél évtizedben, két év alatt már a harmadik főtitkárt kezdik fogyasztani a Kremlben (Brezsnyev után Andropov majd Csernyenko), ami a korábbi évtizedes regnálásokhoz képest gyors váltás. Még egy kis politikusozás: a sztrájkoló lengyel hajógyári munkások még nem tudják, hogy vezetőjük, egy villanyszerelő később a köztársasági elnökük is lesz, de az amerikai nép előtt már tiszta, hogy a filmvászon kőkemény kovbojából csináltak elnököt (és hol van még Kalifornia kormányzója!)
Jönnek az Iron Maiden-lemezek, '81-től űrrepülnek az űrrepülők, aztán már fizethetünk Bartókkal is. Az István, a király dalait szinte kívülről megtanuljuk, annyira jók. Kezdhetünk berezelni, hogy 1984 olyan lesz-e, mint Orwellnél, de nem, inkább az marad meg, hogy Niki Lauda csak fél ponttal lesz bajnok Alain Prost előtt. Kicsit az ág is húzta a Professzort, mert az évadban kettővel több versenyt nyert, mint Lauda, de: a szezon közepi, Monacói GP-t az eső miatt féltávnál leintették, a pontszerzőknek fél verseny-fél pontszám alapon csak a felét adták. Ott bukta el a felet...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.