Kettős francia diadal a Dakaron

Vágólapra másolva!
Ahogy az a szombati részverseny után várható volt, a motorosok és az autósok versenyében is francia siker született az idei Dakar-ralin: előbbiben Cyril Despres, utóbbiban Stéphane Peterhansel győzött.
Vágólapra másolva!

A motorosok között diadalmaskodó Despres, aki ezt megelőzően 2005-ben bizonyult a legjobbnak, pénteken vette át a vezetést, amikor a spanyol Marc Coma egy bukás miatt kiesett. Peterhansel hétfőn került az élre, az addig éllovas dél-afrikai Giniel De Villiersnek ugyanis kigyulladt a kocsija.

A győztes pilóta kilencedik összetettbeli sikerét aratta, hatszor motorral, háromszor autóval végzett az élen. A viadal hivatalos honlapja szerint a magyarok közül a motoros Kátai Péter a 20., az autós Palik László, Darázsi Gábor duó a 27., a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős pedig a 35. helyen fejezte be a január 6-án kezdődött versengést.

Az utolsó napon a résztvevőknek a Rózsaszín-tó körül kellett 93 km-t megtenniük, ebből 16 km volt a mért szakasz. A magyarokat összesen tíz egység képviselte a rajtál: közülük két autós, egy motoros és három kamionos jutott el a célig.

Eredmények:

autósok:
1. Giniel De Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 07:42 perc
2. Carlos Sainz, Michel Perin (spanyol, francia, Volkswagen) 2 mp h.
3. Robby Gordon, Andy Grider (amerikai, Hummer) 26 mp h.
...47. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 3:08 p h.
...94. Palik László, Darázsi Gábor (Nissan) 5:13 p h.

összetett:
1. Peterhansel, Cottret 45:53:37 ó
2. Alphand, Picard 7:26 p h.
3. Schlesser, Debron 1:33:57 ó h.
...27. Palik, Darázsi 14:39:15 ó h.
...35. Szalay, Bunkoczi 18:05:03 ó h.

Forrás: MTImotorosok:
1. Janis Vinters (lett, KTM) 8:42 perc
2. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 7 mp hátrány
3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 25 mp h.
...62. Kátai Péter (KTM) 2:31 p h.

összetett:
1. Despres 51:36:53 óra
2. Casteu 34:19 p hátrány
3. Blais 52:06 p h.
...20. Kátai Péter 9:00:30 ó h.

kamionok:

összetett:
1. Hans Stacey, Charly Gotlib, Bernard der Kinderen (holland, belga, holland, MAN, 54:03:05 ó
2. Ilgizar Margyejev, Ajdar Beljajev, Eduard Nyikolajev (orosz, KAMAZ) 3:10:52 ó hátrány
3. Ales Loprais, Petr Gilar (cseh, Tatra) 4:45:30 ó h.
...17. Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert (MAN) 17:31:51 ó h.
...19. Szobi Balázs, Éder Attila, Jobbágy Ákos (MAN) 20:33:51 ó h.
...27. Szaller Zoltán, Pócsik László, Pavel Fasko (MAN) 23:44:20 ó h.