Karambol a Budapest-Bamakón

Vágólapra másolva!
A Budapest-Bamako-rali résztvevői nem pihenhettek sokat a keddi óceánparti bulit követően, szerda reggel korán tovább kellett indulniuk.
Vágólapra másolva!

A Budapest-Bamako versenyzői közül csak a korán kelők indultak a hajnali apállyal, a többiek vidáman élvezték az óceán rabságát, kedden volt ugyanis a Budapest-Bamako hivatalos pihenőnapja. A résztvevők a tengerparton önfeledten röplabdáztak. Egy dűne tetején rögtönzött pókerbajnokság alakult ki. Mások fociztak, úsztak, vagy a dűnéken motoroztak, a Coimbra Racing tagjai pedig síeltek a homokdombokon. A sivatagi tábor pillanatokon belül nagy játszótérré változott. A veterán Bamako-résztvevő, Király László motoros pedig a helyszínen elkészítette azt az óriás langusztát, melyet helyi halászok házhoz szállítottak. A 30 fokos hőségben voltak, akik az autójukat szerelték, míg mások az alváslemaradásukat próbálták behozni.

A sivatagi tábort többen kihagyták, mert nem tudták átverekedni magukat a dűnéken vagy egyéb gondjaik voltak. A Fem Fatal Field csapat tagjai az összes pótkereküket elhasználták, és pánikban menekültek a homoktengerből. "Homokot többet látni nem akarok, innen csak betonon megyünk" - nyilatkozta Horváth Mária. A Daciával Bamakóba csapat tagjai sem értek be az esti bázisra, őket vontatókötélen húzták le Nouakchottig. Az egyetlen fehérorosz versenyző, Alexander Otkin kénytelen volt az éjszakát egy halászfaluban tölteni, ahol a helyiek egész éjjel zaklatták, és ajándékokat követeltek tőle. "Álmomba elő ne jöjjön ez az éjszaka!" - nyilatkozta Otkin.

Meg nem erősített hírek szerint a használhatatlanná vált Daciát lecserélték egy fekete Mercedesre. A Flying Gizi csapat sem ért be a célba, ők elaludtak, és a marokkói-mauritán határ bezárt az orruk előtt. Kedd délután fél 4-kor az apállyal rajtolt a mezőny Nouakchott felé. A 180 kilométeres szakaszt a tengerparton kellett volna megtennie a versenyzőknek. Egy olyan hír terjedt el a CB rádión, hogy a katonaság Nouakchottól északra lezárta a tengerpartot. Ezért sokan pánikba estek, és a TherJit nevű halászfaluban letértek a versenyútvonalról és betonon folytatták útjukat. Ezért a délutáni apállyal induló versenyzők közül senki sem ért el maximális pontszámot.

Forrás: Budapestbamako.org

Mindössze két autó teljesítette a hivatalos versenyútvonalat a homokos plázson. Az M13-as Land Cruiser és a friss gyújtógyertyákkal felszerelt 00-ás Bogár. "A katonai úttorlaszról szóló hír nem volt igaz, habár láttunk két katonát, akik erősen integettek, de olyan lendületben volt a Bogár, hogy inkább nem álltam meg" - nyilatkozta Erik D'Amato amerikai újságíró, Villám Géza keddi navigátora. "Igaz, az egyik ugratónál elhagytuk a légszűrőnket, de a Bogár ennek ellenére remekül teljesített az utolsó napján". A 00-ás autót holnap veszi át új gazdája, a mauritán Szahara Alapítvány elnöke.

Forrás: Budapestbamako.org

A keddi nap nagy eseménye az volt, hogy az Északi-sarkon paprikás csirkét főző Lucullus Baráti Társaság alapítói, Barna Ádám és Barna Tibor mesterszakácsok tamtam dobok ritmusára tevetarhonyát főztek a Budapest-Bamako résztvevőinek az óceán partján. A tevetarhonya a világ első magyar-mauritán fúziós étele. A vacsorán részt vettek helyi díszvendégek is, akik a tarhonyát csak magyar kuszkusznak nevezték. "15 kg tevehúst vettünk a vacsorához, és szerdán is tarhonyát főzünk az örökbefogadott faluban" - mondta Barna Ádám.

Forrás: Budapestbamako.org

Szerdán két felé vált a Budapest-Bamako mezőnye, a bátrabb négykerekesek és a versenykategóriában indulók Mbout felé vették az irányt. Ez az útvonal az igazi kemény afrikai szakasz kezdete. A túrakategóriában indulók és a kétkerékhajtású autóval rendelkezők a "kényelmesebb" útvonalat választották Kiffa felé. Egy ideig még a bamakósok sivatagi tájon haladtak, melyet szép lassan felváltott a szavanna.

A szerdai etap már az igazi fekete Afrikába vezetett. Megtörtént az első falu-örökbefogadás, a Darkhala nevű falut a HU Cares csapat adoptálta. Mint tudjuk, a Budapest-Bamako idei versenyén minden csapatnak lehetősége nyílt előzetesen kiválasztania egy falut, melyet a verseny során meglátogatnak és a helyiekkel töltenek egy napot. A HU Cares csapat focilabdákkal, színes ceruzákkal és mézzel felszerelkezve érkezett meg Darkhalába. Vendéglátóik tánccal és énekkel fogadták őket. A csapat tagjai a falu vezetőinek adták át ajándékaikat, majd ádáz focimeccset vívtak a gyerekekkel. A Szénási Zsolt, Mike Szabolcs, Legény Ádám, Selmeczi Vilmos, Gauder Milán, Kővári Gábor, André Tamás és Bálint Viktor alkotta csapat búcsúzóul megtanította a "hull a hó és hózik, Micimackó fázik" című dalt, melyet a gyerekek hangos "zik-zik"-eléssel énekeltek velük együtt. "A zene lett a kapocs a kultúráink között" - nyilatkozta Gauder Milán. "Amikor Máté Pétert kezdtünk énekelni, többen úgy gondolták, hogy ennél még a 2003-as sáskajárás, és a múlt heti homokvihar is jobb volt" - mondta Szénási Zsolt.

Forrás: Budapestbamako.org

Nouakchottól kb. 50 kilométerre a 10-es rajtszámú Toyota Hiluxba hátulról belerohant egy helyi Mercedes. Szemtanúk szerint a Mercedes utasai könnyebben megsérültek. A Hiluxban csekély kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Az etap utolsó harmada már az abszolút offroad kategóriába tartozott, ami igencsak próbára tette az autók lengéscsillapítóit. Többen elátkozták azt a pillanatot, amikor még beraktak három kempingszéket, gumimatracot, és rengeteg konzervet, ezzel teljesen túlterhelve az autójukat. Valószínűleg jövőre egy szál rövidnadrágban indulnak útnak.

Forrás: Budapestbamako.org

A versenyben jelenleg a harmadik helyen álló 16-os rajtszámú csapat autója a legnagyobb emelkedő előtt elakadt, így ők vontatva érkeztek be a szerdai célba. A 110-es rajtszámú Horváth István motorja két defektet még kibírt, de a harmadiknál ismét a hummeresek segítségére szorult. Az M1-es rajtszámú mentorautó generátora felmondta a szolgálatot, így a Polgár testvérek kénytelenek voltak az afrikai sötétségben világítás nélkül, csak a GPS-re hagyatkozva vakon tájékozódni.

Afrika lángjainak megpillantása azonban mindenkivel elfeledtette a nap nehézségeit. A kis sárkunyhók ablakában pislákoló tüzek utat mutattak a senki földjén a bamakósok részére felállított beduintáborhoz.

A verseny jelenlegi állása:

1. 02-es csapat (Baráti Tamás, Harmann Tibor, Szlovákia)
2. 18-as csapat (Krakoczki Adolf, Galavács Ottó, Magyország)
3. 16-os csapat (Tomas Bradza, Petr Komrksa, Csehország)

Forrás: Budapestbamako.org