A belgák bajnokok az autós szexben - ezzel a címlappal jelent meg szerdán a La Derniere Heure című brüsszeli lap, egy felmérést közölve a témában.
E szerint a megkérdezett belgák 69 százaléka azt állította, hogy már volt szexuális kapcsolata autóban, sőt: 21 százalékuk ezt vezetés közben is kipróbálta. (Ez utóbbi duplája az európai átlagnak.) A vezetés közbeni flörtölés szintén egyfajta nemzeti sportnak számít Belgiumban, ahol a férfiak egyharmada a piros lámpánál - ha csinos nőt lát a szomszédos autóban - kacsint, vagy rámosolyog az illetőre. Állítólag az esetek 16 százalékában ebből találka is születik...
Szintén a lap beszámolója szerint a megkérdezettek 40 százaléka az autópályák parkolóit, pihenőhelyeit tartja a legmegfelelőbb helyszínnek a hirtelen gerjedt vágy csillapítására, ám ezt szorosan követik a kis vidéki utak (38 százalék) és az erdei csapások (35 százalék). Végül az autós szexet kipróbált belgák fele vallotta be, hogy bizony már "lebukott", azaz valaki rajtakapta. Hét százalékuk egy éppen arra sétáló gyalogos miatt kényszerült abbahagyni ezt a tevékenységet, 11 százalékukat pedig még ennél is kellemetlenebb meglepetés érte, hiszen rendőrök kopogtattak be a kocsi ablakán...
(MTI)
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?