Idén is lesz ágyúgolyó-futam

Vágólapra másolva!
Augusztus 17 és 19 között rendezik idén a harmadik hazai ágyúgolyó-futamot, amely a népszerű angol Gumball 3000 túrasorozat "kistestvére". A futam célja igen egyszerű: 1100 kilométert 72 óra alatt teljesíteni bármilyen járművel, az idő és gyorsaság ugyanakkor nem mérvadó.
Vágólapra másolva!

A szervezők kiemelték az [origo]-hoz eljutatott közleményükben, hogy a magyar ágyúgolyó-futam nem verseny, nem az idő és a gyorsaság a mérvadó, ugyanakkor a versenyszellemet megőrzi a rendezvény. A résztvevőknek semmilyen módon nem kell összemérni az erejüket a közutakon, minden induló köteles betartani az adott útvonalra vonatkozó közlekedési szabályokat. Az ellenőrzési pontokon feladatokat kell megoldani, amelyekre pontokat kapnak a résztvevők, és a futam végén a pontok összessége alapján kerül ki a verseny győztese.

Az idei futam össztávja 1100 km Magyarország területén belül. A pontos útvonalat nem közlik előre az indulókkal, akik mindig csak a következő ellenőrzési pont leírását kapják meg. Főbb állomások: augusztus 17-én rajt Kecskemét főteréről, majd este érkezés Kaposvárra. Következő nap, Kaposvár- Balatonfüred, majd Füred-Budapest az utolsó etap.

Baleset az ágyúgolyó-futamonhttp://www.origo.hu/auto/uton/20060502baleset.htmlÁgyúgolyó-futam magyar résztvevővelhttp://www.origo.hu/auto/uton/20060426magyar1.html