A Genfi Autószalonon két átdolgozott smart is bemutatkozik, méghozzá nem is akármilyenek. A smart házi tuningcége, a Brabus ugyanis a második generációs fortwo-hoz is hozzányúlt.
Annak idején nagy meglepetésnek számított, hogy az első smartokból készült sportos tuningverzió is. A konstrukció alapvető célja az volt, hogy egy kis fogyasztású környezetbarát bevásárló autó hozzanak létre, ebbe viszonylag furcsán festett egy 100 lóeőrs méregzsák. A második generáció megjelenésével viszont az vált érdekessé, hogy elmaradt a hírhedt Brabus verzió, de erre már nem kell sokat várni.
![]() |
A német tuningcég ugyanis Genfben előáll két a fortwo-ra épülő modellel, a smart fortwo Brabus-szal, valamint a Brabus Xclusive-val. Mindkettőben egy átdolgozott háromhengeres motor dolgozik, ami a kúrának köszönhetően 98 lóerős teljesítmény és 140 Nm-es nyomaték leadására képes. Ehhez még hozzátartozik, hogy a mindössze 770 kg-os súlyának köszönhetően 7,8 kg jut minden lóerőre, ami meglehetősen jól fest egy ilyen kaliberű autónál.
![]() |
![]() |
A fortwo Brabus egyéni kerekeket, ködlámpákat és sportkipufogókat is kapott, a hátsó kerékíveket a sportosabb benyomás kedvéért pedig kiszélesítették. Új, feszesebb felfüggesztésének köszönhetően az autó 15 centivel lejjebb lett ültetve. A valamivel drágább Xclusive karosszériájához elülső spoiler és oldalküszöb is tartozik. Belül háromküllős kormánykerék és a Brabus légzsákrendszere fogadja az utazót. A két smart a svájci bemutató után várhatóan az év közepétől kerül az autókereskedésekbe.
[origo]
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?