Az új Toyota Corolla alig egy hónnappal ezelőtti debütálása után megérkezett hazánkba az ötajtós Corolla, vagyis mostantól ez már Auris.
A Toyota egészen új elgondolások alapján ejtette meg éppen aktuális modellváltását a Corollával. Alig egy hónapja mutatkozott be hazánkban a Corolla és máris itt az újabb modell az Auris. Hogy mi is ez? Hát ez is Corolla, csak éppen nem úgy hívják. A Toyota ugyanis úgy gondolta, hogy a konzervatívabb limuzin konstrukcióban viszi csak tovább a Corolla nevet, a fiataloknak érdekesebb hatchback már új néven jön ki a piacra. Hát ezt lett az Auris.
Az eredeti elgondolás alapján jött hát a sikeres Corolla, amit a hagyományos vevőkör simán megvesz. Ugyanakkor robbantottak a kívül-belül, kicsit energikusabb, karakteresebb Aurisszal, amely majd az újdonságra vágyóknak lesz egy újabb szelet. A régi Corollából még volt kombi, azonban ebből nem lesz, helyette majd egy másfajta modellel rukkolnak elő.
Az új modell elsősorban formájával tűnik ki a Toyoták közül, hiszen kicsit merészebb, de azért még mindig sehol nincs a Honda Civic stílusváltáshoz képest. Az autó kívül-belül új lett, természetesen azzal a célzattal, hogy ismét egy sikeres modellt dobjanak be a piacra. Elsősorban most is a minőség javítása és a megbízhatóság volt a lényeg, de azért ez az autó jobban hat az érzékszervekre, mint az elődje. Nem csak mutatósabb, kívánatosabb, de az ígéretek szerint halkabb is.
A motorkínálat jelenleg négy tagból áll, két benzines és két turbódízel, de hamarosan jön az ötödik is. Az 1.4-es benzinmotor az alap, de az 1.6-os 124 LE-s Dual VVT-i "újdonság". Már a Corolla óta ismerjük, kettős VVT-i szelepvezérlés az újdonság. Kevesebbet eszik, nyomatékosabb, kevésbé szennyezi a környezetet. A turbódízelek közül az 1.4-es D-4D régi ismerős, hiszen a 90 lóerős erőforrás már a régebbi Corollában is bizonyított. Most mellé a 2.2-es dízelből visszaalakított 2.0 D-4D került be, amely 126 LE és 300 Nm leadásra képes. Egy ekkora autóba ez is bőven elég, de hamarosan jön a legnagyobb durranás, a 2.2 Clean Power. Vagyis ebbe a kasztniba is belekerül a Toyota hírhedt 177 lovas turbódízele.
Minden modell csak az első kerekeket hajtja, de összesen háromféle váltó lehetséges. Alapban ötfokozatú kézikapcsolású jár, kivéve a 2.0 D-4D-t, amihez hatsebességes az alap. Az 1.6-os benzineshez, valamint a kis turbódízelhez rendelhető 210 ezer forintért M/M váltó, amelyet tovább gyorsítottak.
Az autó technikai fejlettsége mellett természetesen a felszereltsége is javult, ami annyit tesz, hogy az alapfelszereltségben már van 6 légzsák, ABS, fékerőelosztó, fékasszisztens, meg MP3 lejátszására is alkalmas hifi.. Nagyobb felszereltségi csomagoktól már 9 légzsák van, valamint egy hónap múlva már minden modellhez külön lesz rendelhető az ESP.
Az 1.4-es alapmodell ára 3 725 000 forint a háromajtósnál, az ötajtósért 120 ezerrel kell többet adni. Ez annyit jelent, hogy 110 ezerrel kerül többe, mint az elődje, amit már önmagában a felszereltség javulás indokol. Az 1.6-os motorral 410 ezerrel drágább, az 1.4-es dízel 490 ezerrel többe kerül. A teljes árlista részletes ismertetése helyett talán még annyit érdemes megjegyezni, hogy a hamarosan érkező fullextrás 177 lovas csúcsmodell kereken 7 millió lesz, de az már lényegében egy sportkocsi. A felszereltség csomagokban is órákig el lehetne veszni, hiszen az alapra lehet kérni Luna csomagot, majd jön a Sol, végül az Executive.
A modell elvileg március elsejével mutatkozott be hazánkban, vagyis mostantól már lehet keresni a szalonokban. Sőt, hamarosan az 1.6-osról már egy alapos tesztet is módunkban áll közölni, hiszen egy ilyen autó lesz a társunk a következő napokban.
[origo]
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?