Áttervezik a Subaru B9 Tribecát

Vágólapra másolva!
A Subaru kétéves szabadidő-autója nem hozta meg a várt áttörő sikert, ezért az áprilisi New York-i Autószalonon már bemutatják a ráncfelvarráson átesett verziót.
Vágólapra másolva!

Két évvel ezelőtti bemutatásakor sokan kritizálták a Subaru B9 Tribeca érdekes hűtőrácsát, de a Subaru vezetői csak mosolyogtak rajtuk, és bíztak benne, hogy évente 36 ezret így is el tudnak majd adni az autóból a legtöbb szabadidő-autót vásárló országban, az Egyesült Államokban. A japánok terve nem jött be, a várt mennyiségnek azóta is csak a fele talál gazdára a B9 Tribecából. Azonnal hozzálátott a Subaru a probléma megoldásának, első lépésként a megváltak a forma megalkotójától, az ex-alfa romeós Andreas Zapatinastól, aki addig a japán márka fődizájnere volt. A második lépés az autó előrehozott modellfrissítése volt, aminek eredményét néhány héten belül az [origo] oldalán is megnézhetik. Annyi már most bizonyos, hogy hiába keressük majd rajta a propelleres orrot, de a márka szóvivője azt is elárulta, hogy a többi modellről is fokozatosan eltűnik majd ez a fura formai elem.

A műszaki változásokról már most annyit lehet tudni, hogy a 245 lóerős, háromliteres bokszermotort egy 3,6 literes erőforrásra cserélik, amelynek teljesítménye 254 lóerő lesz. Nő a nyomaték is, 297-ről 335 Nm-re, amire szüksége is volt a motornak, mert 1,9 tonnát kell dinamikusan mozgatnia.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]