Új terepen a Jeep

Vágólapra másolva!
A Jeep eddig a robusztus felépítésű autóiról volt híres, amelyek a néphiedelem szerint elpusztíthatatlanok. Ezen változtat most a Compass, amely egy divatos szabadidőautó Jeep köntösben.
Vágólapra másolva!

A Jeep márkanevet talán senkinek sem kell bemutatni, az amerikai gyártó neve 65 éves pályafutása alatt összekapcsolódott a legendás képességekkel, a kalanddal, a kihívásokkal. Éppen ezért a márka hazai importőre egészen újszerű módon mutatta be, hogy egészen pontosan miről szólnak a modelljeik. Kemény terepezés a modellcsalád szinte összes tagjával, siratófalazás a Wranglerrel, kétajtósban, négyajtósban, majd sárdagasztás a Commanderrel, Cherokeevel. Egészen komoly kis programot teljesítettek az autók, de ez a nap mégis inkább az új Compass-ról szólt, amely terepen kevesebb, országúton viszont sokkal több, mint az eddigi Jeepek.

Forrás: [origo]

A Jeep kínálata nem is olyan régen még három autóból állt, azonban ez a szám 2007-re már 7-re nőtte ki magát. Van ugye a Wrangler rövidben és hosszúban, aztán jön hamarosan a Patriot, de itt van még a Cherokee, Grand Cherokee. És most bemutatkozott a Compass is, amely a benzines motorral már megvillant egy tesztünkben, de most a turbódízel érkezésével vált teljessé a kínálat.

A Compass egy újkategóriát nyit a Jeep kínálatában, ugyanis ezzel a modellel a cégnek nem titkoltan az a célja, hogy egy újabb vásárlói réteget fogjon meg magának. A Compass az elérhető árú szabadidő autók piacára robban be, egy új, modernebb köntösben, mint az eddigi Jeep-ek. Éppen ezért az újdonság már nem annyira robusztus kinézetű, bár a klasszikus Jeep stíluselemek azért megmaradtak rajta. Az autó azonban sokkal divatosabb és áramvonalasabb, hiszen a Compass egy olyan vásárlói réteg felé nyit, akiknek a megjelenés sokkal fontosabb, mint a terepjáró képesség. A Compass azért ebben sem annyira vett vissza, de semmiképp sem várhatunk el tőle annyit, mint egy Wranglertől. Az autó szabad magassága 200 mm, az első terepszög 21 fok, a hátsó 32 fok. Ez önmagában nem annyira rossz, de ha más nem, akkor a szériában rászerelt 17-es kerekek emlékeztetnek arra, hogy ez alapvetően nem terepjárásra termett. Inkább egy vagány kis szabadidőautó, amelyben először alkalmazott a Jeep négy független kerékfelfüggesztést. A merev tengelyek hiánya miatt teljesen személyautós lett a rugózási komfort, és a zajszint is megfelelőnek mondható.

Forrás: [origo]