Hibrid sportkocsi Walesből

Vágólapra másolva!
Már évekkel ezelőtt tudni lehetett a Connaught márka feltámasztásáról, de most bejelentették, hogy év végéig az autógyár és a fejlesztőközpont is felépül Walesben.
Vágólapra másolva!

Két egykori Jaguar mérnök vásárolta meg évekkel ezelőtt a 40 éve kihalt Connaugth márka névhasználati jogait, a céljuk egy csúcstechnikájú sportkocsi elkészítése volt. A múlt héten jelentette be a cég, hogy év végéig elkészül a 12 millió fontba kerülő és 200 embernek munkát adó új központjuk, így a sportautók gyártása már 2008 elején elkezdődhet. Az első évben csak 100, a következőben 250, és a későbbi években már 1000 darab autó elkészítése a céljuk. Igazán különleges lesz a termék, mert a Connaught sportautókat egy saját fejlesztésű, 2,2 literes V10 (!)-es motor hajtja majd. A Type-D GT kivitelben egy kompresszort is kap a motor, így 300 lóerőre lesz képes, de még nála is érdekesebb a hibrid hajtású változat, ami a világ első hibrid sportkocsija címre pályázik. A Type-D H-ban a hengerenként kétszelepes V10-est egy elektromotor egészíti ki, a kettő együtt 162 lóerőre képes. Ez ugyan nem tűnik túl soknak, de az akkumulátorok helyett kondenzátorokból táplálkozó elektromos hajtás, és az alumínium karosszéria miatt csupán 970 kg a kocsi tömege, így 0-100 km/órára 6,5 másodperc alatt gyorsul majd fel, végsebessége pedig eléri majd a 225 km/órát. A legszebb az egészben, hogy a Connaught szerint a hibrid változat harmadával kevesebb benzint éget el egyforma távon, mint egy hasonlóan erős sportkocsi.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]