Felfrissül a Toyota Corolla Verso

Vágólapra másolva!
A japán autógyár kissé átdolgozta kompakt buszlimuzinját a 2008-as modellévre, de forradalmi változásokra nem kell felkészülni.
Vágólapra másolva!

A ráncfelvarrás utáni Toyota Corolla Versókat legkönnyebben új orr-részükről lehet felismerni, a módosított hűtőrács függőleges éleket kapott, így jobban hasonlít az új Yaris maszkjára. Krómozott csík fut végig a hátsó rendszámtábla fölött, valamint némileg átszabták a fényszórókat is, a 177 lóerős dízelmotorhoz ezentúl ráadásul elöl-hátul fekete maszkolású világítótestek járnak majd.

Megjelent öt új szín a választékban, az utasteret pedig kellemesebb anyagokból építik fel. Korszerűbb lett az audio- és navigációs rendszer együttese, a hifi már mp3-as és WMA számokat is lejátszik, megjelent benne a Bluetooth kihangosító, a navigáció pedig 10 európai nyelven is meg tud már szólalni. A beláthatatlan kereszteződésekben kincset érő orr-kamera két- és háromdimenziós üzemmódjának köszönhetően jobban segít a vezetőnek, de a tolatókamera képén is javítottak a japánok.

Műszakilag az egyetlen változás, hogy már a gyengébbik 2,2 literes dízelmotorhoz is alapáron jár a részecskeszűrő, amely teljesen gondozásmentes, élettartama megegyezik az autóéval. Az európai eladások 42 százalékát kitevő erőforrás továbbra is 136 lóerős, 310 Nm-es legnagyobb nyomatéka sem változott. A felfrissített Corolla Verso a június elején kezdődő Barcelonai Autószalonon mutatkozik be a közönségnek, magyarországi forgalmazása várhatóan júliusban indul.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]