A magas homlok csak a férfiaknál a kopaszodás jele, autóknál műszaki világújdonságot is jelenthet. A háromajtós Opel Astránál, ahol három éve megjelent, ezt panoráma szélvédőnek hívják.
A GTC, vagyis a háromajtós Opel Astra szép. Talán a legszebb a palettán, és akinek az arányosan sportos autóforma bejön, nem is csalódik benne. Lassan három éve van a piacon, ezért nemrégen egy fiatalító kezelésen esett át, bár ennek eredményét nagyítóval kell keresni. A tesztautó 17-es alufelnijei, a fekete fényezés, a fényszórók a hangsúlyos lencsékkel, a karcsú tükrök, a kiszögellések a hátsó lámpán és a lemezeken, a mérsékelten kiszélesített sárvédők - mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a háromajtós sokkal sportosabb hatást keltsen, mint a legtöbb cég kedvenc flottaautója, az ötajtós Astra. A formaterv alapvetően élekből építkezik, de ezt a jellegét ügyesen vegyíti az ívekkel. Talán a legszebb megoldás az a vonal, amely a külső tükörtől az ablakok felső ívén és a hátsó lámpán át a lökhárítóig tart. Széles, krómszínű díszléc húzódik elöl-hátul, az oldalablakok peremén pedig vékonyabb formában.
A sportos kinézetet a GTC jelenti az Astra modellcsaládon belül, ennek egyértelmű jelei a kutas srácok elismerő pillantásai. Kútkezelő: "Hm, GTC? Gyönyörű." Pénztáros (kinéz): "Milyen autó ez? Hú, GTC!" Ez, így, lehet akár a Csajozós Opel is, pedig csak Európa egyik legnagyobb darabszámban eladott autójának háromajtós változatáról beszélünk. Kinézete leginkább oldalról vagy félprofilból megkapó, ebben a dinamikus tetőívnek van nagy szerepe. Még a hátulja is rendben van, de szemből fog meg a legkevésbé, hiszen innen nézve már megkülönböztethetetlen a mezei Astráktól.
Belül tipikusan opelos, rideg, kimért látványvilág fogad, ezen a szürke és kemény műanyagok tovább rontanak, de a kormány és a műszeregyüttes azért szépre sikeredett. Igényes a fémkarika a sebességmérő és a fordulatszámmérő körül, viszont a kormány fémszínű műanyag betétjét szívesen kihagytuk volna az autóból.
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?