A világ egyik legszebb roadsterét fújta az utunkba a szél. A Spider nem olyan durva, mint amilyennek látszik, viszont sokkal kifinomultabb, mint aminek hinnénk.
Ha tartanánk egy szavazást, hogy melyik ország gyártja a legszebb autókat, akkor biztosan az olaszok nyernének. Nem csoda, hiszen olyan nagyszerű formatervezők dolgoznak ott, mint a Pininfarina, az Italdesign, a Giugiaro vagy éppen a Bertone, és még sokan mások. Ha azt kérdeznénk, hogy melyik márka gyártja a legmutatósabb modelleket, akkor nagy valószínűséggel az Alfa Romeo nyerne, hiszen ezen stúdiók közül szinte minddel dolgozott már együtt az Alfa. És akkor melyik a legszebb autó? Ez egy szép kérdés, nehéz rá válaszolni, mint ahogy arra még nehezebb, hogy melyik a legszebb kabrió. Az biztos, hogy már csak a márka híre miatt is az Alfa Spider benne van a top 3-ban.
Az Alfa legendás Spider nemzedéke tavaly érkezett el egy új ponthoz, a Brera alapjaira épülő új modellhez. Az autó éppen ezért kicsit furcsa, ugyanis a Brera meg a 159-es alapjain nyugszik, vagyis jelen pillanatban van három, szinte teljesen azonos orral kialakított Alfa Romeo. A Spider azonban az első ajtótól kezdve más, szerencsére előnyére változott. A hátsó traktus íve csodálatos, de a gyönyörűen elhúzott lámpák, a formás fenék, és méretes dupla kipufogók is látványosak. A csomagtérfedél vége kis szárnyként is funkcionál, miközben a hátsó kerékívek is mértékkel szélesítenek az autón. Az összhatás csukott tetővel is maradandó élményt okoz, de talán nyitottan az igazi. Biztos, hogy csak a látvány alapján sokan megveszik az autót, pedig a lemezek alatt sem rossz.
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?