Hétvégén Orfűi Hegyiverseny

Vágólapra másolva!
Kivételesen szép környezetben méri össze tudását a hétvégén a hazai gyorsasági autós mezőny. A 2. Orfűi Hegyiversenyen azonban nem csak a tájat érdemes nézni, hiszen elég népes mezőny száguldozik majd az igen lendületes hegyi szakaszon.
Vágólapra másolva!

Május első hétvégéjén kezdődött és most június első hétvégéjén folytatódik a hazai gyorsasági autós bajnokság. Ezúttal nem a Hungaroring méltán híres aszfaltján mérik össze a tudásukat a versenyzők, hanem egy másik műfajban próbálnak bizonyítani. A bajnokság második fordulója ugyanis egy klasszikus hegyiverseny, ahol a versenyzők egyenként indulva csak az idővel harcolnak, két felfutás alapján döntik el, hogy ki a legjobb.

A 2. Orfűi Hegyiverseny -,mint ahogy a nevéből is adódik - másodjára kerül megrendezésre, korábban a legendás Szentkút-Remeterét szakasz szolgált a pécsi verseny otthonául, azonban 2006-ban Orfű mellé vándorolt a verseny. Ez az új szakasz alaposan megosztja a versenyzőket, pedig a pálya vonalvezetése nem túl bonyolult, a tempó viszont nagyon nagy. A bevállalós versenyzők meglehetősen nagy átlagsebességre képesek, miközben a pályát csak nagyon kis mennyiségben szegélyezik korlátok. A táv első fele az orfűi tó körül tekereg, ahol festői környezetben nézhetik a nézők a versenyt. Itt csak lassítók törik meg a versenyautók lendületét. A tavat elhagyva következik a lendületesebb rész, ahol inkább az autók tempója szolgálhat meglepetéssel. A versenytáv tavaly óta némileg megváltozott, hiszen hamarabb van a rajt, de előrébb jött a cél is.

Forrás: [origo]

Az Orfűi Hegyiverseny egyben a Hegyi Kupa kiírásának első fordulója is, ugyanis a gyorsasági autósportban lehetőség van arra, hogy valaki csak a hegyi pályákon induljon, és ez alapján is értékelik a versenyzőket. A kilátogató nézők rengeteg érdekességgel találkozhatnak, köztük az új SEAT Leon Szuperkupa mezőnyével is, amely ezen a versenyen nem lesz teljes. A SEAT-ok elvileg pályaversenyzésre vannak tervezve, de bizonyára ezen az új terepen sem vallanak szégyent, viszont a versenyzők közül páran nem vállalkoznak erre a kiruccanásra. Ez a többi kategóriában is megfigyelhető, miközben lesznek olyan versenyzők, akik kifejezetten e viadal miatt csatlakoznak a mezőnyhöz. A SEAT-oknál például Zsille Péter helyett ezen a viadalon Hideg Krisztián indul. A Renault Clio Kupa mezőnye mellett természetesen a Suzuki Swiftesek sem hiányozhatnak, de ezúttal inkább a túraautós mezőny dúsul fel.

Az újoncok között ott lesz a tavaly még kupás Clioval száguldozó Kőváry Barna, aki idén új Cliojával ruccan át a raliból ebbe a szakágba. Szintén a raliban vitézkedik Dr. Kiss Elemér, aki ezen a hétvégén talán már meg tudja mutatni félelmetes hírű Mitsubishijét, amely elvileg az abszolút első időre is pályázhat. Újra pályán láthatjuk a Brokernet Silver Stinget, de lesz egy igazán nagy újdonság is, hiszen bemutatkozik egy itthon épített C csoportos versenygép. A NOVA CR0701 névre keresztelt versenygép volánjánál Scserbinyin Szergej-jel találkozhatunk. A hírek szerint a kistúrásoknál is jelentősen nő a létszám, hiszen visszatér Vajda György, de itt lesz még egy-két ismert név is, mint Németh "16V" Péter. A formaautóknál az az újdonság, hogy Rácz István 7 év után újra visszaül, így a SEAT Leon Szuperkopa mellett egy Formula Renault-val is babérokra tör. A nagytúrásoknál pedig dr. Kis Elemér rettenetes versenygépe mellett jön még egy-két nem gyenge négykerekes fenevad. A különböző kategóriákban közel száz induló várható a hétvégi versenyen, akik vélhetően komoly küzdelmet vívnak majd.

A versenyre a jegyek szombaton és vasárnap is 1200.- Ft-ba kerülnek majd, 14 év alatt ingyenes a belépés. A jegyekhez jár egy információs füzet nevezési listával.

Forrás: [origo]