A Laguna II feltűnésmentes megjelenésén javított a két évvel ezelőtti ráncfelvarrás, a vagányabb tekintet magáért beszél. Tavaly kapott egy kis szíverősítőt is, ezzel versenyben maradt az erős dízel kombik között.
A konkurencia legtöbb képviselője a Lagunánál frissebb eresztés. Újabb a Volkswagen Passat, a Peugeot 407-es és a Chevrolet Captiva, a Toyota Avensis és a Citroën C5 nemrég ráncfelvarráson esett túl, de van már vadonatúj Ford Mondeo is. Hozzájuk képest a Laguna tényleg a következő széria bemutatása után kiált, amely a kémfotók alapján már nem várat sokat magára.
A két évvel ezelőtti felfrissítés az orron a legszembetűnőbb, illetve a beltér anyagain és formáin is változtattak. Új motorokat vezettek be, növelték az amúgy is elsőrangú, ötcsillagos EuroNCAP minősítésű biztonságot. A hagyományos kombi-sziluett mögött fantáziadúsabb részleteket az amúgy változatlanul hagyott faron keressünk. Ezt ugyanis a lemezek és üvegfelületek variálásával, a lámpaformával és a hátsó ajtó üvegének döntésével már eredetileg is igen tetszetősre rajzolták a franciák. Viszonylag egyediek a sokküllős könnyűfém kerekek, a sárvédőszélesítés diszkrét, de azért észrevehető, és tessék tüzetesen megnézni, ahogyan a hátsó lámpában a vonalak találkoznak. Netán kecses külső tükröket akar látni? Nézzen a Lagunára!
Belül szimmetrikus műszerfal fogad, rusnya sötét műanyagcsíkkal keresztben. Ezért kár volt, már csak az igényes alcantara/bőr üléskárpit és a bőr egyéb helyeken, az ajtókon és a kormányon való felhasználása miatt is. A borítások nagy része jó minőségű, csak az a csík ne lenne! Szemet gyönyörködtető az ajtóbelső rajzolata, de a fogantyú műanyagos tapintása melléfogás. Nagyon ügyeltek arra a tervezők, hogy a rejtett felületeket puha anyaggal borítsák: a kesztyűtartó, a középső boksz és a hátsó könyöklő belsejét szépen kárpitozták. Az autón belül a borítások sötétjén nagyban javít az oszlopok és a tető világossága, a logikus és áttekinthető műszerek rajzolata meglehetősen ingerszegény.
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?