Gyártásba kerülhet a Rover 75 Coupé

Vágólapra másolva!
A három évvel ezelőtti Rover 75 Coupé tanulmány szériaváltozata lehet a Nanjing Auto következő sorozatgyártásba kerülő MG-modellje - jelentette a brit Car Magazine.
Vágólapra másolva!

Még 2004-ben, a pénzügyi összeomlás előtt az MG-Rover bemutatta a Rover 75-re épülő kupé tanulmányt, amire a későbbi csőd miatt ma már szinte senki sem emlékszik. Most azonban úgy tűnik, az új tulajdonos, a kínai Nanjing kész piacra dobni a modellt. A tanulmányt nemrég az MG újra üzemelő longbridge-i gyára közelében látták az utakon furikázni. Bár hivatalos megerősítés még nem érkezett a kupé sorozatgyártását illetően, Yu Jian Wei, a Nanjing vezérigazgatója korábban már kijelentette, hogy cége céljai közt szerepel az MG TF mellett egy kupé elkészítése is.

Logikus lenne a lépés, hiszen az autóhoz ugyanaz a padlólemez, futómű, és motorok kellenek, mint a négyajtóshoz, csak a karosszériát kellene átszabni kissé. Erősen növeli az MG7 kupé gyártási esélyeit, hogy a longbridge-i üzemben a Rover 75 elkészítéséhez szükséges eszközök rendelkezésre állnak, igaz, a kétajtós modell gyártásához azért további beruházásokra is szükség lenne.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]