Magyarok a Trabant-világtalálkozón

Vágólapra másolva!
A magyar márkatárs-tulajdonosok is ott lesznek a hét végi Trabant-világtalálkozón a németországi Zwickauban; az ország legtávolabbi pontjáról indulók szerdán Nyíregyházáról vágtak neki szemet gyönyörködtető módon felújított autóikkal a hosszú útnak.
Vágólapra másolva!

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét három nyíregyházi Trabant és egy Wartburg képviseli a világtalálkozón, amelyet az idén 14. alkalommal, a gyártás elkezdésének 50. évfordulójára emlékezve rendeznek meg a német városban - mondta Pócsi István, a nyírségi résztvevők 30 éves vezetője, aki hozzátette, hogy a Trabant őshazájában, Németországban már csak a romosodó gyárépület idézi a "szocialista Jaguár"-nak hívott autó történelmét, ezért a város repülőterén gyűlnek össze a világ minden részéből érkező megszállottak, hogy egy hosszú hét végén ünnepeljenek és emlékezzenek a kultikus márkára.

A világtalálkozón Szabolcsból egy 600-as és két 601-es Trabantban, valamint egy 353-as Wartburgban Pócsi István mellett 21-22 éves fiatalemberek vesznek részt, Mitru Zoltán, Lengyel Kornél, Belus Viktor, Belus András, Gyerák Szabolcs és Sallai Zsolt. Egy szervizkocsiban két tapasztalt szerelő, Pócsi I. István és Újfalusi Miklós kíséri őket, akik egykor a legjobb Trabant-szerelők voltak Nyíregyházán. A különítmény Sopronban várja meg a többi magyar résztvevőt, s onnan csütörtökön több mint tíz Trabant és Wartburg indul Zwickauba.