Táblák a traffipax előtt

Vágólapra másolva!
Hiába raktak ki a rendőrök figyelmeztető táblákat, sok autós és motoros még ennek ellenére is nagy sebességgel "szalad bele" a 2/A úton elhelyezett traffpaxba szombaton.
Vágólapra másolva!

Sikeres volt a rendőrség szombati közúti ellenőrzési akciója a 2/A út Vác felé tartó szakaszán, ahol néhány órán belül 13 gyorshajtás miatt intézkedtek a közlekedés biztonságának - közölte Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, aki hozzátette, hogy az akciót az indokolta, hogy Pest megyében az első félévben 6 százalékkal nőtt a balesetek száma a tavalyi év azonos időszakával összehasonlítva. Összesen 61-en vesztették életüket, tízzel többen, mint egy évvel korábban.

A rendőrök a 2/A-s úton felállított traffipaxok elé néhány száz méterrel figyelmeztető táblákkal jelezték, hogy kontroll várható. Ennek ellenére a 90-es megengedett sebességet 13 esetben lépték át, többen 150 kilométerrel száguldottak, egy motoros pedig 162 kilométeres sebességgel haladt el a rendőrök előtt. A motorvezető ellen szabálysértési eljárás indult, bevonják jogosítványát. Olyan motoros is volt, aki felhajtott rendszámmal közlekedett, hogy ne lehessen beazonosítani. További kilenc esetben vezetés közbeni mobiltelefonálás és a biztonsági öv be nem kapcsolása miatt intézkedtek. A továbbiakban más utakon, így a 4-es, az 5-ös, az 51-es, a 10-es és a 11-es úton is várható hasonló rendőrségi ellenőrzési akció - mondta Lukácsi Zsuzsa.