Dél-Amerikából szeretettel: Citroën C4 szedán

Vágólapra másolva!
Egy újabb érdekes alternatívával bővül a lépcsőshátú családi járgányok kínálata: a Citroën C4 szedán a márkától megszokott komfortot és sokszor egyedülálló technikai megoldásokat próbálja ötvözni a praktikummal. Kérdés, hogy a végeredményre mennyire lesz vevő a magyar piac.
Vágólapra másolva!

Megjelenésekor a C4 új színt hozott az alsó-középkategóriás autók közé, hiszen olyan izgalmas és egyedi megoldásokkal rukkolt elő, amellyel nem sok konkurense dicsekedhetett. Hiába azonban a fix közepű kormány, az átlátszó sebességmérő és futurisztikus külső, az eladási statisztikák mégsem tükrözik a bemutatókor tapasztalt eufóriát. A forgalom felpörgetése érdekében milliós akciókat hirdettek országszerte, ám a várt hatás így is elmaradt, a fogyasztók nem voltak vevők az óriási kedvezményre, amely teljesen hiteltelenné tette az eredeti listaárat.

A kissé visszás árpolitikán úgy próbál javítani a hazai forgalmazó, hogy csökkentette a C4-esek alapárát, de a kedvezmény mértékét is, így a kifizetendő összeg közel ugyanannyi maradt: a benzineseknél minimális drágulást (+60 ezer az 1,4-es motor esetében), míg a dízeleknél kismértékű árcsökkenést (-50 ezer forint, az 1,6 literes HDi esetében) okozott az új trend.

Nagy kofferbe jó pakolni

További újdonság a C4-esek kapcsán, hogy az év végétől - a három és ötajtós modellek mellett - egy új változattal bővül a kínálat, befut ugyanis a lépcsőshátú kivitel. Az Argentínában készülő szedánról annyit érdemes tudni, hogy több mint ötven centivel hosszabb az ötajtós C4-esnél, míg a tengelytávja 10 centivel gyarapodott. A kocsi farához tapasztott csomagtartó esztétikai megítélése ízlés dolga, azonban az 513 literesre növekedett csomagtartó (az ötajtós C4-esnek 320 literes a raktere) mindenképpen figyelemre méltó.

Forrás: [origo]

A puszta számokkal való dobálózás helyett praktikusabb néhány konkurensével összevetni a francia családi kocsit, ekkor derül ki ugyanis, hogy mennyire lóg ki a tornasorból: a kategória egyik legkelendőbb darabja, a Skoda Octavia például 20 centivel rövidebb, 13 centivel kisebb a tengelytávja, csomagtartója azonban mégis 560 literes. A Renault Mégane limuzin tengelytávja 2,5 centivel kurtább, míg hosszra 27 centivel marad el a C4-estől, a csomagtér viszont itt is nagyobb; 520 literes. A fentiekből kiszámolható, hogy ha a leghosszabb autónak a legkisebb a raktere, akkor az elveszett centiket máshol kell keresni, jelen esetben a hátsó üléssor környékén.

Mentás pézsmát az utasoknak!

A C4-es limuzin elképesztő méretű ülésekkel várja a hátulra bekászálódókat, akiknek még egy saját szellőzőrendszer is jutott. A gigászi hátsó traktust leszámítva minden olyan belül, mint a már jól ismert három-, illetve ötajtós változatokban; aki nyitott a francia technikai finomságokra, ez esetben sem fog csalódni. A motorválaszték két 1,6 literes, 110 lovas motorból áll, a különbséget "csak" az jelenti, hogy az egyik dízel és bizonyára takarékosabb, ám drágább lesz vele az autó. Árakat és a pontos hazai megjelenés dátumát egyébként még nem tudta megmondani a magyar importőr, valamikor az év végén, esetleg a jövő év elején teljesítik majd az első a rendeléseket. A C4 szedán négyféle felszereltséggel lesz választható. Ugyancsak gazdag lesz majd az extralista is, melyből mindenképpen ki kell emelni az egyre divatosabb illatpatront is, amely - a Citroën sajtóanyaga szerint - édes levendula, lótuszvirág, szenvedélygyümölcs, mentás pézsma, jázmin-mimóza, tavirózsa, vaníliavirág, illetve szantálfa illattal áraszthatja el az utasteret. Egy ekkora belterű autóban egyértelműen a szenvedélygyümölcs lesz a favorit.

Forrás: [origo]