Új motor a Volvo C70-ben

Vágólapra másolva!
Kétliteres turbódízellel bővül a Volvo C70-es motorválasztéka. Az új motor a svéd kupé-kabrióban alig fogyaszt többet hat liternél.
Vágólapra másolva!

Az S40/V50-ből már ismert motor itt is 136 lovas és 320 Nm-es nyomatékú. Ez a C70-ben 11 másodperces százra gyorsuláshoz és 205 km/órás végsebességhez elegendő. Legnagyobb előnye, hogy a gyár szerint nehéz kupé-kabrióban is mindössze 6,1 liter gázolajat használ el 100 km-en. A négyhengeres turbódízel öntisztító koromszűrőt is kapott, mely meggátolja a motor működése közben keletkező rákkeltő részecskék levegőbe jutását.

Világszerte évente legalább 2000 darabot szeretnének eladni a 2.0D jelzésű modellből, ami azt jelenti, hogy minden tizedik megvásárolt C70 ilyen típusú lenne. Hazai alapára 10,09 millió forint, ami 400 ezer forinttal több a 140 lóerős, benzines alapmodell áránál.