Bemutatkozott a Ferrari F430 Scuderia

Vágólapra másolva!
A legkisebb Ferrarit könnyített és erősebb motorral szerelt változatát a szeptemberi Frankfurti Autószalonon maga Michael Schumacher fogja leleplezni. Az új változat azoknak lehet jó választás, akik szeretik autójukat versenypályákon is használni.
Vágólapra másolva!

A Ferrari mérnökeinek munkáját dicséri, hogy az 1350 kilós alap-F430 tömegéből 100 kilót sikerült lefaragni a Scuderia változat számára. Mivel a 490 lóerős, 4,3 literes, szívó V8-asból is sikerült még további húsz lóerőt kicsikarni, ez azt jelenti, hogy minden egyes lóerőnek mindössze 2,45 kilót kell mozgatnia, ami kimagaslóan jó érték az utcai sportkocsik között. A súlycsökkentést úgy érték el Maranellóban, hogy a külső tükröket, a kormánykereket, a kormány mögötti váltófüleket, a motorháztető légbeömlőit, a hátsó szellőzőt, és az óriási diffúzort karbonból készítették el. Kívülről az autón végigfutó két szürke csíkról, az aranyszínű felnikről, az új első rácsról, no meg a hátsó Scudria feliratról lehet felismerni a megvadított F430-ast.

Nagyobb oldaltartású sportüléseket is kapott az újdonság, a kormányon pedig - az Enzo mintájára - váltásra figyelmeztető LED sort helyeztek el. Új szoftvert kapott a félautomata erőátvitel, amivel egy váltás csak 60 ezredmásodpercig tart, ez már közel van az F1-es versenyautók szintjéhez. Teljesen áthangolták a kipörgésgátló beállításait is, és egy vezérlőegységbe integrálták a menetstabilizáló rendszerrel és az elektronikus vezérlésű differenciálzárral. A Ferrari csak a szeptemberi világpremieren árulja el, hogy a módosításokkal mennyit javultak az F430 menetteljesítményei.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]