Rómaiak útján - Coppa Pannonia Regia 2007

Vágólapra másolva!
Hogyan vészelik át a veterán járművek a kánikulát? Hűvös garázsban, gondosan óvva a tűző napfénytől - egy részük legalábbis. Mintegy hetvenen közülük azonban részt vettek a legkeményebbnek hirdetett idei Oldtimer Szuperkupa-futamon, és három nap alatt hétszáz kilométert tettek meg az egykori római utak tűzforró aszfaltburkolatán.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Alfa Romeo 101 Giulia Spider Veloce 1966-ból. Több külföldi páros is nevezett

Hat? Nyolc? Több mint tíz? Ehhez hasonló számok hangzottak el, amikor megpróbálták eltalálni, hány autó kényszerül majd feladni a Coppa Pannonia Regia elnevezésű, hétvégén megrendezett veteránfutamot. Hiába a jó karbantartás, a negyven-ötven éves járművek számára a hétszáz kilométeres táv emberi időben is kihívás, negyven fok felett viszont a túlélésért folytatott harc. Ráadásul a versenynek csak az egyik alapvető eleme, hogy végig kell menni rajta, a vezetőből és navigátorból álló csapatra további feladatok várnak.

Forrás: [origo]

Precíz előkészületek. Már a rajtszámok felragasztása is nagy odafigyelést követel

Különböző típusú, évjáratú és motorteljesítményű veteránokat nem lehet az autóversenyek általános szabályai szerint összehasonlítani, már csak azért sem, mert a közúton a rajtszámos oldtimerekre éppúgy vonatkoznak a közlekedési előírások, mint bármilyen más autóra. Egy sportkocsi már a hatvanas években is gyorsabb volt, mint a KRESZ adta lehetőségek, tehát más rendszert kellett kidolgozni.

Forrás: [origo]

Ahol a TD nem a dízelmotorra utal: 1951-es MG TD

A csapatok egy útvonalterv segítségével járják végig az útvonalat, közben különféle ügyességi szakaszokat teljesítenek. Nem a klubrendezvényeken szokásos feladatokról van szó, nem kell a motorháztetőn egyensúlyozni a vizespoharat vagy minél messzebb dobni egy akkumulátort, "csak" pontosan végigmenni az autóval a kijelölt pályán. Nem gyorsan, pontosan. Ha az adott idő húsz másodperc, akkor már 20,01-es, vagyis egy százados eltérés esetén is hibapont jár, éppúgy, mint akkor, ha nem sikerül tizedmásodperc pontossággal tartani a kiírt, például 39 km/h átlagsebességet. Akinek a legkevesebb pontja gyűlik össze, az nyer. Az évjáratszorzó a régebbi gyártmányokat részesíti előnyben, az automata váltós típusoknak és a mechanikus helyett digitális mérőeszközöket használóknak büntetőszorzó jár, a GPS használata tilos.

Forrás: [origo]

Több Alfa Romeo GTV is rajthoz állt. Ez egy "fiatalabb", 1975-ös példány

2002-ben rendeztek először hasonló szabályok szerint classic-versenyt itthon, azóta annyit fejlődött a sportág, hogy tavaly már az Oldtimer Szuperkupát is kiírták, így az egyes versenyeken elért eredmények alapján év végén bajnokot is hirdetnek. Idén már öt futamból áll a sorozat, egyre fontosabb, hogy minden versenynek saját arculata legyen, ebben pedig talán a Coppa Pannonia Regia a legerősebb.

Forrás: [origo]

1959-es Opel Rekord Olympia. Valent János a Coppát navigátor nélkül teljesítette

Nem csak olasz autók indulhatnak, de egykori római utakon zajlik a futam, és a szervezők reményei szerint az olaszos életfelfogást, a dolce vitát is átélik a résztvevők. Szintén Coppa-jellegzetesség, hogy nem a kényelmes autózgatás, hanem a valódi verseny és a mért szakaszok sokaságát kedvelők találják meg számításaikat.

Forrás: [origo]

A csodálatos Alfa Romeo 6C 2500 SS Corsa. Ötödik lett

A szombat-vasárnapi Coppára 62 autó nevezett, a pénteki előestére kiírt prológra - amelyen kisfilmünk is készült - még többen jelentkeztek. Olyan különleges autók álltak rajthoz, mint a nemzetközi futamokon is sikeres Ilkovits Ádám Alfa Romeo 6C 2500 SS Corsája, Ferrarik, Alfa Romeók, Porschék és persze Mercedes-Benzek sokasága, bár utóbbiak aránya jóval kisebb volt a megszokottnál.

Forrás: [origo]

Az enyhébb idő segítette, a sötét nehezítette az éjszakai prológon indulók dolgát

Az éjszakai prológ a Camponától indulva Érden keresztül ért Százhalombattára, ahol többek között a gokartpályán is megtettek egy mért kört a párosok, majd - immár sötétben, de kellemesebb hőmérsékletben - Martonvásáron, Etyeken, Sóskúton át futottak be az érdi Magyar Földrajzi Múzeumnál felállított célba. A szokásos élmezőnyből került ki a győztes, stílusosan egy 1970-es Alfa Romeo GT Junior, Pásztor Tamással a volánnál és Török Sándorral a navigátori ülésben.

Forrás: [origo]

Jaguar-ikon: 1968-as E-Type. Sok angol kocsi volt a mezőnyben

Szombaton kezdődött a szuperkupa-pontversenybe is beleszámító kétnapos verseny. A tapasztaltak a stopperek mellett szerszámokkal és hűtött italokkal is felszerelkeztek; hideg ásványvizet a rendezők egész nap biztosítottak néhány megállónál. Az összetett feladatok, pályarajzok néhány rutinos pároson is kifogtak, egy-két nagy tömegű, de kisebb teljesítményű veteránt hajtó vagy méterszámláló nélkül küzdő versenyző túlzottan nehéznek tartotta a feltételeket. Az átlagtartó szakaszokon rontottak a legtöbben, és az út mentén elrejtett fotocella mellett, a csalánban elbújt, terepszínű ruhába öltözött sportbírók is ezeket emlegetik majd leginkább.

Forrás: [origo]

Kompozással ért véget az első versenynap. Többször fordult a hajó

A második nap könnyebb volt az elsőnél, és az indulatok is csillapodtak az esti, visegrádi díjkiosztóra. Elmaradt a meglepetés: a legjobb a tavalyi Coppa- és szuperkupa-győztes páros, az Erdélyi házaspár lett, akik nem csupán a hatszáz kilométeres, tizennyolc szakaszból álló futamot nyerték meg, hanem a külön értékelt Le Mans-i rajtot is (amikor az álló motorú kocsihoz futva, majd a motort beindítva kell minél előbb áthaladni a célvonalon).

Forrás: [origo]

A visegrádi célban. Elismerés illeti a távot teljesítő csapatokat

Két szuperkupa-futam van még hátra, így nem lehet még megállapítani, sikerült-e a szervezők célja, hogy a legjobb versenyt rendezzék. Elhivatottságuk látszott, a Coppa tényleg kemény volt, folyamatos koncentráció kellett a teljesítéséhez, a résztvevők túlnyomó része pedig kifejezetten élvezte a megmérettetést.

Aki viszont nagy számra fogadott, vesztett: csak négy autóval volt műszaki probléma.