Vágólapra másolva!
Egy újabb állatvilágtól ellesett ötlet: vigyük magunkkal a házunkat! A legszabadabb utazási forma, ha lakókocsit kötünk autónkra, vagy lakóautóval kelünk útra. Összehasonlítottuk a két módszert, megnéztük a hazai piacot, a vásárlási és bérleti lehetőségeket.
Vágólapra másolva!

Gyerekkoromban a házunk mellett hatalmas forgalmú kemping működött. Naprakész voltam a nyugati autómárkákból (dupla stipi-stop kétszer keresztbe, enyém), a '80-as évek elején nagyobb csodát csak az utánuk kapcsolt lakókocsik jelentettek, főleg a méretesebb és újabb darabok. A nagy kempingező népek, németek, hollandok és a többiek mellett nálunk is egyre gyakoribb, hogy valaki lakókocsival, lakóautóval kel útra Európába vagy akár messzebbre is. Az utazásnak ez a formája nyugodtan nevezhető életmódnak, életstílusnak is, hiszen aki ráérez az ízére, igazi szerelmese lesz a "nomád" életmódnak. Azért az idézőjel, mert valóban nagy szabadságot enged a magunkkal vitt ház, ugyanakkor a természetközeliség nem jelenti a komfortról való lemondást.

Forrás: [origo]

A legszabadabb utazási forma, nem véletlenül nő a népszerűsége

A lakókocsik és lakóautók sok évtizedes múltra tekintenek vissza. Hasonló fejlődési utat járnak be, mint az autók: a műszaki és szolgáltatásbeli fejlesztések elengedhetetlenek, léteznek méret- és árkategóriák, fapad és luxus között széles a skála. Ismertek a nagy nevek, vannak jobb kidolgozásúak, elpusztíthatatlanok, néhány típust előszeretettel lopnak, de bármilyeiket feltörik. Kaphatók használtan és bérelhetők is. Működnek klubok, a hívők közösségekbe tömörülnek. Tehát egy autós igazán otthon érezheti magát ebben a világban is.

Forrás: [origo]

Korántsem új az ötlet: sok évtizede kaphatók mobil otthonok

Alapvető különbségek vannak a lakókocsis és a lakóautós utazás között. A KRESZ szerint lakókocsi vontatásakor lakott területen 50, azon kívül 80 km/h a megengedett maximális sebesség. A lakóautók személygépkocsiként, B kategóriás jogosítvánnyal vezethetők 3,5 tonna megengedett össztömeg alatt, tehát vezetésükkor a szokásos sebességhatárokat kell betartani (némely európai ország a lakóautókra más korlátozást alkalmaz). A lakókocsik guruló lakások, tágasabb beltérrel, míg a lakóautók szűkösebbek, hiszen az azonos külméret ellenére a lakóautónál a motortér és a műszerfal helyet foglal el a belsőből. Ugyanakkor a lakóautó önálló járműként közlekedő otthonul szolgálhat, amellyel sokkal több lehetőség adódik megállásra, éjszakázásra, a lakókocsival pedig csak kempingben és fizetség árán állhatunk meg. Más kérdés, hogy a letett lakókocsi nélkül a környék bejárása a vontató autóval könnyebb, mint a nagyobb és nehézkesebb lakóautóval közlekedve: esetenként a belvárosba nem engednek vele behajtani. Lakóautóval viszont azonnal útra lehet kelni a következő szállásig mindenféle pakolás és nagyobb készülődés nélkül, míg a kényelmes, sátorral, előtetővel vagy más komfortfelszereléssel kiegészített lakókocsi a hosszabb egy helyben időzésnél praktikus, a kemping teljes víz-, áram- és gázfeltöltési lehetőséget jelent, illetve a használt tartályok ürítését is elvégzik. A lakóautók számára az ilyen életmódot támogató országokban külön helyeket alakítanak ki a célra, így nem kényszerülnek kempingbe. A lakókocsiban tilos vontatás közben tartózkodni, a lakóautó utasai a "lakásban", biztonsági övekkel ellátott ülésekben utaznak.

Forrás: [origo]

Nem csak nyárra: a fűthető lakókocsik vagy lakóautók téli túrázáshoz is megfelelnek

Felszereltség terén mindkét kategóriában elérhető bármi: egy jól felszerelt utazó lakás tartalmaz akár hat-nyolc fekvőhelyet, asztalt ülőhelyekkel, konyhát főzőlappal és mosogatóval, hűtőgépet, fűtőrendszert, klímaberendezést, hideg-meleg vízrendszert, zuhanyzós, mosdós WC-t, gázpalackot, 12 és 220 voltos hálózatot, zárható rekeszt a kerékpároknak vagy más nagyobb holmiknak. A magasabb felszereltséget mutatják például a szórakoztató elektronikai berendezések.

Forrás: [origo]

Akár biciklit vagy motorkerékpárt is magunkkal vihetünk

Leginkább az dönt a lakókocsi-lakóautó kérdésben, milyen tulajdonságokat és használatot részesítünk előnyben. Forgalmazó és bérbeadó cégekből is jócskán találunk a piacon, az igényeknek és a pénztárcának megfelelően új és használt darabokból is válogathatunk. Aki ilyen utazásra adja a fejét, és egy évben legfeljebb egy-két utat tesz, annak azt ajánljuk, az első alkalomra bérelje a járművet; így kipróbálhatja előnyeit és hátrányait anélkül, hogy a saját jármű vásárlásával és fenntartásával kapcsolatos terheket viselnie kellene. Egy út végére valószínűleg kiderül, eztán csak karavánnal kelünk útra, vagy szállodai szobák lakójaként gondolunk vissza kalandunkra. Vásárláskor természetesen a vételár jelenti a legnagyobb terhet, de aki évente többször vagy hosszabb időre kel útra, annak ajánlatos beruháznia. Állandó költséget jelent majd a kötelező biztosítás (ajánlott a casco is), a gépjárműadó - lakókocsiknál súly, lakóautóknál motorteljesítmény alapján -, a gázpalackok, a víztartály, a lebontószeres WC feltöltése, végül a szervizelés és javítás.

Korábban gyakori volt, ma már ritkábban keresett kempingezési mód a sátras utánfutó használata. Ennél a ponyvával borított utánfutóról kihajtható, az utánfutónál jóval nagyobb területű sátor szolgál lakóhelyül, a legjobbak mosogatóval és gáztűzhellyel felszereltek. A sátras utánfutók sokkal népszerűbbek külföldön, elsősorban Hollandiában, nálunk akár 50-70 ezer forintért is megkaphatók, de így sem nagyon kellenek senkinek.