Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt adatai szerint az év első felében 25 százalékkal több autópálya-matrica fogyott, mint 2006 hasonló időszakában.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0704/20070403m5autopal.jpg)
Az ÁAK szerdán kiadott közleménye szerint a cég matrica-árbevétele 26,3 milliárd forint volt az első hat hónapban, szemben a bázisidőszaki 19,65 milliárd forinttal. A január-júniusi adatok szerint valamennyi díjkategóriában jelentős forgalomnövekedés volt. Kiugró növekedést produkált a főutak díjasításáról szóló rendelet április 1-jei bevezetésének köszönhetően a D4-es kategória havi matricája, amelynek eladása 164 százalékkal emelkedett.
Rendkívül népszerű a nehéz-tehergépjárművek számára 2006-ban bevezetett D4 egynapos, valamint a már régebb óta kapható heti matrica, mindkét kategória esetében jelentős, több mint 40 százalék volt a növekedés. Az éves matricát vásárlók összesített száma 12 százalékkal emelkedett. Az értékesítési darabszámok növekvő tendenciája mögött az autópályák forgalmának emelkedésén kívül a gyorsforgalmi úthálózat bővülése, valamint a főutak díjasítása áll.
További keresletnövelő tényező, az M6-os autópálya tavaly átadott mintegy 65 kilométere, amely nemcsak új pályaszakaszként lépett a rendszerbe, hanem egyben új irányban tette lehetővé az autópályán való közlekedést.
Autópálya-matrica sms-ben már a Vodafone-tól is
Az ÁAK és a Vodafone Magyarország együttműködésének eredményeként július 26-tól már a telefontársaság számlás ügyfelei is megvásárolhatják sms-ben a személygépkocsira illetve motorra érvényes autópálya-matricájukat. A vásárlás során a gépjármű rendszámát és a matrica kódját kell elküldeni szöveges üzenet formájában a 06-70-8-100-100-as mobilszámra.
A szolgáltatás díja megegyezik a mindenkori autópálya-matrica árával, ezen felül a telefonszolgáltató 150 forintos tranzakciós díjat számít fel a vásárlásnál.
Az ÁAK Zrt. értékesítési adatai a virtuális matricavásárlás sikerét bizonyítják, hiszen 2006-ban az sms-ben vásárolt matricák 6,37 százalékát tették ki az összforgalomnak, míg 2007 első félévében az arány már 7,49 százalékra nőtt.
(MTI)
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?